A Banai úti lakótelep első új utcája. Beépítettsége még nem teljes. A kialakított 26 házhelynek mintegy 90%-a, vagyis 23 családi ház épült itt fel, egy ház építés alatt van. 2 telken pedig anyaggyűjtés folyik. Az ide épült családi házakról is el lehet mondani, hogy valamennyi két szintes nagyon mutatós, modern és szép ház. Az utca közművesítettsége teljes. Villany, víz, gáz, telefon, parabola antenna rendszer, csatorna az itt lakók rendelkezésére áll. Az utca portalanított, a járdák megépítése azonban még hátra van. Ez az itt lakókra vár! Reméljük, hogy annak idején az utcához méltó szép járdát fognak építeni.
Az utca névadója Tessedik Sámuel. Ez a név a magyar fül számára kissé idegenül hangzik. Adódik ez abból, hogy ősei – történetesen nagyapja, aki takácsmester volt – Morvaországból települt át Magyarországra. Tessedik Sámuel a Pest megyei Albertin született 1742 április 20-án. Apja itt volt evangélikus lelkész. Születése után 2 évvel Szarvasra költöztek. 5 év múlva apja meghalt, így testvéreivel együtt árvaságra jutott. Miután anyja pozsonyi volt, áttelepültek Pozsonyba, ahol is anyja mások gyermekeinek a nevelését is vállalta, így tudtak csak megélni. A fiatal Tessedik gimnáziumi tanulmányainak elvégzése után gazdag családoknál nevelői állást vállalt. Az így szerzett kis pénz birtokában beiratkozott a debreceni főiskolára. Ennek elvégzése után visszatért Pozsonyba gyalog. Mint ahogy írta, azért, hogy tapasztalatot szerezzen magának az életről. 1763-ban, 21 éves korában elindult a német egyetemre. Az erlangeri egyetemen, majd Jénában, Lipcsében és Berlinben tanult. Németország ebben az időben a Nagy Frigyes által megteremtett virágzását élte. Fejlődésben volt az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság, erdőtelepítések, folyók szabályozása, mocsarak lecsapolása történt. Mindez csodálattal töltötte el Tessediket, aki idehaza pangást, mozdulatlanságot és tunyaságot tapasztalt minden téren. Egyik írásában erről így elmélkedik:
,,Charldtenburgban és Berlinben láttam a gyönyörű hűs árnyékkal kínálkozó kellemes erdőket az egykori homokpusztaságon: és elgondolkodtam a Tiszavidéki puszták felett, ahol egész napon át hiába keres az utazó egy-egy fát melynek árnyékában megpihenhetne.’’
Hazatérte után először Surányban volt egyik nemesi családnál udvari lelkész, majd egy félév után a Békés megyei Szarvas városába került. Itt élvezhette volna az akkori lelkészek nyugodt, kényelmes életét és ihatta volna – mint lelkész társai – az akkor divatba jött feketekávét. Nem ezt tette!
Nekilátott a külföldön tapasztaltak megvalósításához. Kis pénzének ügyes forgatásával és némi társadalmi besegítéssel felépített két jelentős épületet. Egy evangélikus templomot és egy szakiskolát. (Ezen épületek ma is megvannak.) Megírta egyik legjelentősebb könyvét, ,,A paraszt ember Magyarországon’’ címmel. Ezután elkezdte az új foglalkozások és munkák tanítását. Elméletben az iskolában, gyakorlatban kint a mezőn. Bebizonyította, hogy a sziken is lehet termelni.
Meghonosította a lucernát, a lóherét. Gyümölcsfákat és egyéb fákat, köztük az akácot is telepített. Hirdette az Alföld fásításának, öntözésének a szükségességét, a csatornaépítésre ösztönözte az illetékeseket. A kis város lakosságát megtanította a gyapjúkészítésre, ennek fonására és szövésére. A selyemhernyó tenyésztést is divatba hozta. Iskolája, tangazdasága országos hírű lett. Nem csoda, hogy a haladó szellemű, minden újat pártoló II. József császár is felfigyelt munkájára és magas kitüntetésben részesítette. Évekkel később is kapott még egy kitüntetést.
Munkája, kitartása sikerei nemcsak elismerést és kitüntetést, de irigyeket és ellenségeket is hoztak számára. Ezek ahol tudtak, ártottak. Kitalált koholmányokkal rágalmazták, sokszor sajnos nem is eredménytelenül. Mindez megkeserítette életét, idős napjait. Családi élete példás és ,,termékeny’’ volt. Első feleségétől tizenhárom gyermeke született. A második feleségétől öt. Miután ez utóbbi özvegyasszony lévén 2 gyermeket is hozott a házba, így összesen 20 gyermeke volt. Meg kell jegyezzem, hogy ezek közül ,csak tíz, Terézia, Sámuel, Dániel, József, Pál, Károly, Ferenc, Janka, Fruzsina és Karolina érte meg a felnőtt kort. A többiek jobbára az akkor nagyon gyakori himlő betegségben haltak meg fiatalon. Tessedik tudós ember volt. A hit és vallástudományokon kívül jártas volt több más világi tudományban is. Beszélte a német nyelvet, ezen kívül több más szláv nyelvet, köztük a szlovákot tökéletesen.
Viszonylag hosszú életet, 78 évet élt. Élete végén megírta az ,,Önéletírás’’ című művét. Most ennek kezdő soraiból idézünk:
,,Ötvenéves papi pályámnak végén, neked ajánlom kedves hazám ezen életrajzomat. Hogy mily szép és tág hatásköre van egy falusi papnak, mily végtelen sok jót tehet ő… azt bizonyítsák a következő sorok…’’
| Előző fejezet | Tartalomjegyzék | Következő fejezet |