Bábolna 1932-1942.
Pettkó-Szandtner Tibor Pozsony vármegyében született 1886. június 20-án Bazinban, a székhelytől 21 km-re. Középbirtokos nemesi családból származott, az ún. bene possessionati rétegból. Régen úgy mondták, hogy a történelmi középosztályból. Apja a környék elismert állattenyésztője. A kis Pettkó-Szandtner büszkén emlegette, hogy ismeri a környék birtokosainak szép fogatait, lovait és már messziről mozgásukról és küllemükről megismeri őket. A középiskola elvégzése után az Európa szerte elismert Keszthelyi Gazdasági Akadémia hallgatója volt. Ezt az intézetet gr. Festetich György alapította 1797-ben. Ez volt Európa első mezőgazdasági akadémiája. Mivel erősen vonzódott a lóhoz és a lótenyésztéshez, a méneskarhoz jelentkezett.
Ebbe a zártkörű exkluzív testületbe bekerülni nagyon nehéz volt, mindig a kiváló huszártiszti állományból állt a tisztikar, abból is a legjobbakból 1920 előtt méntelepeken, majd a világ egyik leghíresebb ménesében- Kisbéren- szolgált. Bábolnára 1920-ban került, egészen 1927-ig a híres Hajnyi Artúr (1919-1925) beosztott tisztje volt. 1928-ban a pusztaszentkirályi katonai csikótelep vezetője lett: itt írta meg sokak szerint a kocsizás- és kocsihajtás bibliáját a “Magyar kocsizás” című művét, amely Budapesten jelent meg 1931-ben. A trianoni békediktátum után az ország nemcsak gazdaságilag ment tönkre, hanem teljes külpolitikai elszigeteltségben, izoláltan állt Európa közepén ellenségektől körülvéve. Ebből az elszigeteltségből emelte ki a volt Antant nagyhatalom, Olaszország.
1930-ban Umberto olasz trónörökös megházasodott: a magyar kormánytól nászajándékul egy bábolnai arab kancákkal fogatolt négyest kapott. A nagytudású és hozzáértő lovassági szakemberek a kormányzó hozzájárulásával Pettkó-Szandtner Tibort bízták meg azzal, hogy Ő mutassa be a fogatot a királyi udvarnak. Kényes feladat volt, de a kiváló lovas ember ezt is megoldotta. Ő volt, aki a lovakat, a szerszámot és a kocsit kiválasztotta. A lovakat úgy hajtotta be, hogy azok elviseljék a város zaját, forgalmát. Rómában az esküvői szertartáson Ő mutatta be és adta át a fogatot a trónörökösnek. Hét éves szolgálat után 1932-ben nyugdíjba vonult Hámorszky Artúr (1925-1932) Bábolna ménesparancsnoka. A legfelsőbb vezetés is úgy ítélte meg, hogy csak Pettkó-Szandtner Tibor jöhet számításba: kinevezték Bábolna ménesparancsnokává.
Akkor már világszerte elismert hajtó volt, aki 1932 előtt 35 nemzetközi hajtóversenyt nyert meg. Igen nagy ambícióval látott munkához: a leromlott épületeket felújíttatta, az udvart parkosították, mindenütt építettek, tataroztak. A törzsménistállók között a fogatok két oromfal között közlekedtek, az épületek harmóniáját egy üres “foghíj” megbontotta. Ekkor a modori városkapu mintájára (Pozsonytól 29 km-re) kaput építtetett: belső falára márványtáblákat helyeztetett el az I. világháborúban elesett katonák emlékére. Itt helyezték el az 1848/49-es szabadságharcban elesettek emléktábláit is. A kaput máig is a “Hősök kapujának” nevezik, a ló és a 300 éves akác mellett Bábolna egyik jelképe. Az épületet Habsburg József főherceg avatta fel 1938. május 31-én nagy ünnepségek közepette.
Az, hogy a kapu megépült, kettős célt szolgált. Az egyik gyakorlati: megszűnt a két istállót elválasztó üres tér, a másik ok már szellemi és lelki tényező és jellemző Pettkó-Szandtnerre. Mivel Trianon elcsatolta a szeretett, szűkebb szülőföldjének (Felvidék) egyik kedves városát, nosztalgiából Bábolnán megépítette a modori városkapu hű mását.
Ilyen a soha el nem múló, sírig tartó hazaszeretet.
Az udvarban állt egy nyitott lovarda, amit kitelepítettek az istállók keleti oldalára. A ménesparancsnok megrendelte a kor egyik kiemelkedő szobrászánál ifj. Vastagh Györgynél a győri csatából lovasa nélkül hazavágtató ló szobrát.
A győri csata 1809. június 14-én volt, ahol a maradék osztrák reguláris csapatok és a magyar nemesi felkelők csatát vesztettek. A csatából az egyik ló hazavágtatott Bábolnára, ily módon adta hírül a bábolnai személyzetnek, hogy a csata elveszett.
A világhírű szobrász Bábolnára utazott és a két leghíresebb fedezőmén a Gazal II. és a Shagya XXV. portréjából összeötvözve megmintázta a híres “Bábolnai fehér ló” c. szobrát. Gipszminta készült az erősen idealizált ménről, a háború vérzivataros éveiben a szobor nem készülhetett el bronzból, ahogy Pettkó-Szandtner szerette volna. 1981 októberében bronzba öntötték Vastagh gipszszobrát és felállították a ménesudvarban, a fedett lovarda előtt. A ménesparancsnok figyelme mindenre kiterjedt, nemcsak a lótenyésztésre koncentrált, hanem odafigyelt a személyzet hitéletére is. Bábolnán csak katolikus templom állt (XVIII. század 2. fele), a reformátusok kénytelenek voltak a szomszédos községekbe istentiszteletre járni. Pettkó-Szandtner elhatározta, hogy magánvagyonából és gyűjtésből, adakozásból felépít a park keleti oldalán egy protestáns templomot. Amelyet 1935-ben fejezték be a hívek nagy örömére.
1815-ben Waterloonál egy időre eldőlt Franciaország és Napóleon sorsa. A csata előtt hatalmas eső esett, sártengerré változtatva a küzdőteret.
A francia lovasság arab telivéreken lovagolt, a szövetségesek, Blücher poroszai és Wellington angoljai nagytestű lovakon támadták a francia lovasságot. Az angolok tömegével bevetették az angol telivért, mely lovak Európa legkeményebb falkavadász terepein edződtek: Írország és az angol vidék. Bábolna ménesparancsnoka nem öncélúan a mulatság kedvéért 1932-től bevezette Bábolnán a kancák falka utáni vizsgáztatását is. Elég kemény terepen, hosszútávon lovagoltak róka, szarvas vagy vonszalék után. Ezek jeles társadalmi események voltak, ahol a méneskari tisztek ismert lovas személyiségekkel, remekül lovagló hölgyekkel találkozhattak. A szigorú szabályok, az etikett, az úri viselkedés itt fontos szerepet játszott. Ezeken a magas lovas tudást igénylő falkavadászatokon gyakran részt vett a ménesparancsnok is.
Bábolna másik híressége az Európa szerte ismert lovas zenekar.
Egy nyugdíjas katonazenész segítségével Pettkó-Szandtner Tibor hadiárvákból megalkotta a bábolnai lovasharsonások karát, mely rövid időn belül fogalommá vált a kontinensen. Pettkó-Szandtner szenvedélyes és első osztályú hajtó volt. A bábolnai kancákat fogatba is betanította, a ménesbeli legényekből kiváló hajtókat nevelt. Pettkó-Szandtner megjelent fogataival a hazai és nemzetközi versenypályákon, ahol a legnagyobb díjakat és elismerést aratták le Bécsben, Aachenben stb. Legnagyobb diadalait Aachenben aratta, ahol ő volt a legnépszerűbb, az ő hajtása volt a leglátványosabb, ő volt a legnagyobb rajongással és szeretettel övezett jelenség.
1936 decemberében Magyarország kormányzója Olaszországba látogatott és magas politikai vezetőkkel találkozott. Horthy Miklós az olasz királyt meghívta egy budapesti látogatásra. 1937 májusában III. Viktor Emánuel (1869- 1947) és családja Budapestre látogatott. A tervben az szerepelt, hogy a vendégeket a Keleti pályaudvarról luxusautók repítik a várba. Lázár Károly volt akkor a testőrség parancsnoka, tábornoki rangban. Ó volt az, aki azt javasolta a kormányzónak, hogy ne autók, hanem fogatok lovas testőrök kíséretében fogadják a vendégeket. Felrendelték a fővárosba a három legnagyobb ménes Mezőhegyes, Kisbér, Bábolna ménesparancsnokait és előadták az elképzeléseiket. Pettkó-Szandtner helyeselt, de felhívta a figyelmet, hogy a fogatokban egyforma szürkék legyenek és a kísérőtestőrök is egyforma bábolnai szürke Shagyakon lovagoljanak. A ménesparancsnok indítványát elfogadták és összeállítottak három ötlovas aranyozott hintót, a díszkíséretet 15 szürke négyes kísérte a Keletiből a Budai várba. A külföldi diplomaták és katonai attasék a legnagyobb elragadtatással nyilatkoztak a látottakról, sokan úgy fogalmaztak, ilyen lovas felvonulást Európában csak az angol királyi udvar tudna produkálni. Az, hogy ez ilyen fényesre sikeredett, két személynek volt köszönhető: Miklósváry Rudolf úrnak, aki valamikor a Monarchiában, Bécsben a híres Nepalek úr mellett tanulta meg, hogyan kell spanyol-burgund pompával megszervezni egy ilyen látványosságot. A másik személy természetesen Pettkó-Szandtner Tibor volt, aki szigorúan mindenre odafigyelt és nagyban hozzájárult, hogy az olasz király arra kérte Horthy kormányzót: “arra kérem excellenciádat, hogy visszafelé is fogatok vigyenek a pályaudvarra”.
| Előző fejezet | Tartalomjegyzék | Következő fejezet |