(“Minden nemesség a lótól származik.”)

Szeretettel köszöntjük az olvasót. A magyarság történelmében – mint számtalanszor – oly korban élünk, amikor a nemzet léte forog kockán, amikor a művelt főkben felrémlik a Herder-i jóslat. Ilyenkor ösztönösen a múltba fordulunk és keressük a megbízható „iránytűt”: a Szentet, a Prófétát, a Váteszt, nagy dicső alakokat, teátrálisan úgy is mondhatnánk, Hősöket. A kiváló angol történész és esztéta, Thomas Carlyle azt írja számos művében, hogy egy nagy, gerinces nemzet nem élhet hőskultusz, hősök nélkül. Egy ízben így fogalmaz: a nagy nemzet hősöket, nagy embereket választ példaképül, és boldog, a gerinctelen nemzet álhősöket választ és boldogtalan. Most elkalandozunk mi is egy olyan lovas aranykorba, amikor az ország olyan eredményeket ért el, amely kivívta a világ bámulatát. Egy olyan lovas szakemberről írunk, aki ennek a korszaknak egyik meghatározó főszereplője, olyan lovas ember és teremtő erejű tenyésztő, akiért Magyarországot csak irigyelni lehetett. A bábolnai lovas iskola májusban ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Az iskola az egyik legismertebb és leghíresebb ménesparancsnok nevét vette fel, Pettkó-Szandtner Tiborét. Ki is volt ő, az Európa szerte ismert és elismert hyppológus, akinek parancsnoksága alatt Bábolna úgy tündökölt, mint egy tökéletesre csiszolt gyémánt. 1990 előtt még a nevét sem volt szabad kiejteni, hivatalosan „hazaáruló”, egy letűnt feudális kor anakronisztikus figurája – mondták akkor – K.u.K. és Horthy-tiszt. Most bemutatjuk a ménesparancsnokot ebben a kis „könyvecskében” úgy, ahogy dr. Hecker Walter nagyszerű könyvében már megírta (Bábolnai Arab Ménes).

A kép abból a méneskari albumból származik, melyet Lossonczy Mihály néhai minisztériumi lótenyésztési osztályvezető nyugdíjba vonulásakor kapott emlékül (1910). Az album ma a bábolnai Lovasmúzeum gyűjteményét gazdagítja.