Bábolna ménesparancsnoka azonban nemcsak építtetőnek, hajtónak, koreográfusnak, a magyar hagyományok tisztelőjének volt kiváló, hanem tenyésztőként is nagy sikereket ért el. Pettkó-Szandtner élénk figyelemmel kísérte a külföld lótenyésztését. Felkutatta és megvásárolta a külföldön már diadalútját járó, időközben Bábolnán kihalt Koheilan vonalat. Megmentette a Magyarországon bevált és Radauzban megmaradt Shagya vonalat is. Egy ízben így ír: “ezért e vérvonalakra, mint pótolhatatlanokra a legnagyobb hűséggel, szeretettel és tenyésztési előrelátással kell vigyáznunk, mert néhány évtized után Bábolnáról fog meríteni az egész világ, eredeti tiszta arabs vért” A ménesparancsnok pontos megfigyelő volt és úgy dolgozott a kezére játszott tenyészanyaggal, mint egy szobrász. Az átgondolt tenyésztői munka világhírűvé tette Bábolnát. 1933 novemberében Magyarországra látogattak Richard Abe, Gravert, valamint Gustav Rau urak. Ők elismert szakírók, korának kiemelkedő hyppológusai voltak. Élményeikről, benyomásaikról beszámoltak “Sankt Georg” hasábjain. Abe Bábolnáról így írt: “Az arab lóról alkotott álomkép megtestesülése. Itt találjuk az arab lovat teljes szépségében, klasszikus formájában, teljes kisugárzásában, nemességében. Itt áradozhatnak a lovat kedvelők az arab ló Mekkája átélése örömében.” A német vendég szembesült azzal is, hogy a trianoni békediktátum milyen szörnyű anyagi helyzetbe hozta Magyarországot. Egyesek fejében az a gondolat is megfordult, hogy Bábolnát, a bábolnai lótenyésztést megszüntetik. Így ír a továbbiakban: “Bábolna megszűnése a szívétől fosztaná meg a többi ország arabló tenyésztését. Kívánjuk, hogy Magyarország ismét teljes erejét visszanyerje, hogy Bábolnát, ezt a gyöngyszemet ne csak minden időkre fenntartsa, hanem meg is növelje. Mert ma igazán ez a ménes a legjobb telivér arab vér őrzője az egész világ számára. … Ma Pettkó-Szandtner Tibor őrnagy Bábolna parancsnoka, aki arra született, hogy az arab lovat ápolja, megőrizze, kiképezze és kipróbálja. … Az őrnagy Németországban jól ismert ember. Aachenben a város kedvencévé vált a mérkőzéseken való részvétele révén, amikor megjelenik remek bábolnai négyesfogatával, messziről integet felé a közönség apraja-nagyja. Mi pedig azt a lovas embert becsüljük benne, aki Bábolna magas színvonalát tartani tudja. Pettkó-Szandtner személyében ezen felül olyan szervezőt is tisztelhetünk, aki ért ahhoz, hogyan lehet vasból aranyat csinálni. Jóformán minden eszköz nélkül, rövid idő alatt ékszerdobozt varázsolt Bábolnából, ezernyi ötlettel javítva, gazdagítva a ménes munkáját. Soha életünkben nem láttunk ehhez foghatót, ami a bábolnai törzsmének istállójánál ízlésesebben lett volna kialakítva, sem pedig nagyobb látványosságot hyppológiai vonatkozásban, mint Bábolna szerszámkamrája. Tudvalevő, hogy Szandtner a magyar kocsizás mestere, a magyar fogatolás gyűjtője, hajtáselmélyítője, nemesítője, s mindenről nagyszerű könyvet írt. A fürge hajtásban verhetetlen, barátai csak úgy nevezik: “a bak ördöge … A kancák megvesztegetően szépek, rendkívül korrekt alkatúak, és nagyon harmonikusak. Kiemelkedően jók az elülső lábak- mindig is ez volt Bábolna erőssége. Külön fejezetet érdemel a bábolnai lovak remek, térnyerő, lendületes, csodálatos mozgása.” A német szakember megható sorokkal fejezi be írását: “Az összes jó szellem őrizze meg Bábolnát örök időkre.”
Gustav Rau az arab ló kiváló ismerője és a német lótenyésztési főfelügyelő így ír Bábolnáról: “Ez a magyar állami ménes felépítésében, berendezésében és tenyészértékében is nemcsak Magyarország, hanem az egész világ számára a tenyészhelyek példaképe lehet. Emellett utolérhetetlen, száraz szavakkal kifejezhetetlen értéke, hogy ma itt van a világ legértékesebb arab ló állománya, Bábolna híre, dicsősége fennmaradt. … Általában a lovak lábszerkezete Bábolnán egészen kiváló és Trakehnen mellett a legjobb, amit ismerünk. … Bábolna tudatos és gondos megőrzése, ápolása folytán – ma a törzsmének olyan állományával rendelkezik, amely lehetővé tesz bármilyen kiegyenlítést az állományon belül, illetve egy-egy jó vérvonal kiemelését, hangsúlyozását, rögzítését is biztosítja. Rendkívüli, nagyon érdekes tenyésztői kombináció az, melyet ott művelnek. Bábolna varázsa mindent felülmúl. Senki se vonhatja ki magát alóla. … „
Utolsó magyarországi látogatása során von MacKensen vezértábornagy is járt Bábolnán. Ez a kiváló ember és nagy hadvezér a következő szavakkal búcsúzott: “Boldog vagyok, hogy még megadatott nekem, Bábolnát látni- régi vágyam teljesült ezzel. … Amióta Szandtner alezredes Bábolnán működik, szigorította a tenyészállomány teljesítményvizsgáit. Minden egyes leendő fiatal anyakancának falka után is mennie kell. Ez a legjobb módja a mozgás, az egyensúly, a kitartás, az idegrendszer, a szív és a vérmérséklet kipróbálásának. … A bábolnai állami ménes arab ménesével minden magyarországi utazás csúcspontja, mert Bábolna egyedülálló és ősidők óta a hyppológiai világhírességek első sorába tartozik.”
A magyar méneskari tisztek is a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak Bábolna ménesparancsnokáról. Kenessey Miklós méneskari tiszt a legnagyobb szeretettel és meghatottsággal emlékszik Pettkó-Szandtner Tiborról: “Felejthetetlen volt parancsnokomról, aki alatt szerencsém volt szolgálni, és személyét, működését közelről megismerni, úgy otthon, Magyarországon, mint az emigrációban Németországban, nem tudok megilletődés nélkül megemlékezni. Kevesen vannak már életben azok közül, akik ezt az egészen kiváló embert személyesen ismerték. Így kötelességemnek tartom, hogy a méneskarnak ezt a nagyszerű, kimagasló személyiségét leírjam úgy, ahogy én ismertem! Mint ember, már daliás alakjával kiemelkedett. Öregebb korában is megtartotta fiatalkori alakját és rugalmasságát. Tanúja voltam, amikor egy kiállításon egy nagy Nónius négyes fogat lovai, egy traktor hirtelen durrogásától megijedve és megvadulva a hajtópályán teljes vágtában vitték a könnyű kis hajtókocsit! A két kocsis nem bírt velük, a kocsi két keréken vette a fordulókat és csak idő kérdése volt a felborulás. Szandtner ezredes úr akkor már jó ötvenes volt. Egy csoport fiatalabb méneskari tiszt társaságában nézte a kocsik felhajtását a tribünön, látva a történteket ledobta köpenyét és egy pillanat alatt lent volt a tribünről és átugorva a 80 cm-es korlátot, várta a közeledő kocsit. Mi megmerevedve, szóhoz és tetthez se jutottunk, de ismerve őt, nem is mertünk volna elhatározása ellen cselekedni. Ő, amikor a kocsi mellette elrobogott- a kereke itt-ott érte a földet- elkapta a hajtókocsi első és hátsó ülésének kis vaskorlátját és egy ugrással már fenn is volt a két ülés között. A kocsisok mögött állva, átnyúlt felettük, kivette a kezükből a hajtószárakat. Éles hó-hó rivalgása ma is a fülembe cseng! A következő fordulóig- úgy 300-350 méter volt- már úgy megnyugodtak a lovak, hogy azt már rendes nyugodt vágtában tették. Mire a tribünhöz visszaért a kocsi, ő már félkézzel tartotta a szárakat és mosolyogva, a másik kézzel tisztelettel fogadta a tribün közönségének fergeteges tapsát. Amikor nyugodtan visszasétált, mi fiatalok már mentünk eléje és nem álltuk meg, hogy ne tegyünk neki szemrehányást, hogy így kockáztatta az életét. De ezt el is vágta azonnal. “Fogjátok be a szátokat! Csak nem hagyhatom, hogy felforduljanak! A lovak is megsérülhettek volna! Más témát kérek!” Ez az eset mutatja Szandtner tábornok urat, mint bátor embert, az igaz lovas embert, aki lovaiért még az életét is kockáztatta. Mutatja, hogy milyen testi és lelki ereje volt még ötvenes életévei közepén. Őszintén bevallom, hogy igen szégyellte mindegyikünk, hogy megelőzött minket, fiatalokat, de mire mi elhatározásra tudtunk volna jutni, ő már cselekedett. Példát mutatott, mint minden tettében. Szandtner tábornok úr vidám, tréfás ember volt. Élvezet volt vele együtt lenni. A társaság központja és kedvence volt. A hölgyek körülrajongták a mindig jókedvű urat, aki kimondottan szép férfi is volt. Ő is nagy hódolója volt a szép asszonyoknak, lányoknak Nagyszerű táncos is volt. Soha egy-két pohár bornál többet nem ivott, de szilajabbul, szebben csárdást táncolni, mint ő, soha senkit nem láttam. Ebből is sokat tanultunk tőle. Híresen elegáns volt, tetőtől talpig. Ragyogó megjelenésű volt, a huszártiszt tökéletes típusa. A cigányok rajongtak érte, senki nála szebben mulatni nem tudott. Gyönyörű bariton hangját a prímások élvezettel kísérték. De ebben, is mint mindenben mértékletes volt. Tudta, hogy mikor kell abbahagyni. Ebben is tanítómesterünk volt. Felesége, az angyali jóságú Grety nagyasszony, büszkeséggel nézte nagyszerű férjét. Végtelen szeretet volt kettőjük között. Szandtner tábornok úr nagyon mély érzésű, igen vallásos ember volt. Istenben való rendíthetetlen hitét soha, még az emigráció legnehezebb idejében sem vesztette el. Ő tartotta bennünk a hitet a jövőben! Mint katona, szolgálatban kemény, mindent meglátó és a szabálytalanságot azonnal kifogásoló, pontos elöljáró volt. Szalgálaton kívül mindenben segítő, szerető bajtárs. Alárendeltjei mind lelkesedtek érte. Pettkó-Szandtner tábornok úr mindenben példakép volt, akitől igen sokat tanultunk. Az arab ló volt a szeme fénye, amelynek tenyésztését senki nála jobban nem tudta. Bábolna az ő keze alatt felvirágzott, híre és dicsősége, lovainak szépsége, a lehető legmagasabb fokra emelkedett. A ménes látogatói a legnagyobb elragadtatással nyilatkoztak az ott látottakról. A tábornok úr nemcsak lovainak szépségével törődött, hanem kedves lovainak olyan környezetet teremtett, amely magával ragadta azt, aki látta.”
1942-ben Pettkó-Szandtner Tibor lett a Magyar Földművelésügyi Minisztérium Lótenyésztési osztályának vezetője tábornoki rangban. A II. világháború hosszú ideig nem érezteti hatását Bábolnán. Az ide látogató német tisztek (von Horstenau, W. Canaris, stb.) úgy emlékeznek vissza az itt eltöltött időre, mint ahol idillikus állapotok vannak és a ménesbirtok a béke szigete. Amikor Pettkó-Szandtner meghallotta, hogy a súlyos harcok következtében elpusztult a hortobágyi ménes, azonnal cselekedett. Olyan helyre akarta a ménesek állományának nagy részét menekíteni, ahová nem ér el a frontvonal, a Vörös Hadsereg. Kiváló német kapcsolatait kihasználva a lovakat a bajorországi Bergstetten remondaistállóiban helyezték el. Bajor területen amerikai megszállási zónába kerültek és a háború utáni első békenapok rózsásan kezdődtek. A terület parancsnoka a lovagias, különc G. Patton tábornok volt, aki a lehetőségekhez mérten minden segítséget megadott ahhoz, hogy megfelelően ellássa a hatalmas számú lóállományt. Az idillikusnak mondható helyzet nem tartott sokáig. Akkor még (1945.) Washington és Moszkva kapcsolatai szorosak és barátiak voltak, és szövetségben harcoltak a nagy ellenfél Hitler Németországa ellen. Patton averzióval gondolt az oroszokra (Sztálinra) és természetellenesnek vélte a két eltérő rendszer szoros kapcsolatát. Véleményének nem egy helyen markánsan hangot is adott, emiatt megnehezteltek rá otthon és Moszkvában is. Rövidesen visszahívták a “kezelhetetlen” tábornokot. Nem sokkal később nagyon gyanús körülmények között autóbaleset áldozata lett. Pettkó-Szandtnert ez nagyon érzékenyen érintette, mert új parancsnok érkezett James Owens személyében. Az amerikai őrnagynak sajnos volt szeme a lóhoz, a kiváló lovakat elárverezte fillérekért, szérumtermelésre odaadta bajor gyógyszergyáraknak, a legkiválóbb lovakat kiválogatta, behajózták Hamburgba, és jóvátétel címén kivitték az Egyesült Államokba. A lovakért folytatott egyenlőtlen harcban a következőkről így ír: “Még nem találkoztam ilyen szörnyűséges és embertelen személlyel, mint Owens ezredes. … Folyamatosan részeg volt, mindent elkövetett annak érdekében, hogy “ördögi és gyalázatos” elképzelését a magyar lovak szétszórását a szélrózsa minden irányába – a lehető leggyorsabban véghezvihesse.” a nézeteltérések – PettkóSzandtner Tibor, Arentschild Detlev és James Owens között olyan hőfokra jutott, hogy egyszer egy vita során az amerikai őrnagy lovaglóostorral a ménesparancsnok arcába vágott. Az állandóan “okvetlenkedő” tábornok végül Bajorországban “Persona non grata” lett. Később nagy nehezen elérte azt – szeretett felesége Soós Margit segítségével -, hogy Owens urat viselt dolgai miatt visszarendelte az USA-ba az amerikai katonai felsőbb vezetés. 1949-ig sorsa tragikusan alakult, hiszen látnia kellett, hogy szeretett lovai ebek harmincadjára kerülnek. Haza nem jöhetett, hiszen itthon “hazaáruló” lett, mivel nyugatra menekítette az állami ménesek lóállományát.
| Előző fejezet | Tartalomjegyzék | Következő fejezet |