Emberek, lovak, tragédiák.
A legényég száma a lóállomány nagyságához igazodott, nők és gyermekek pedig jóformán nem is voltak Bábolnán. Csak a tisztek alapíthattak családot. Amikor átszervezés folytán egyik vagy másik alakulatnál fölöslegessé vált egy csapat ló, azt átirányították Bábolnára és egyben felülről adtak intézkedést arra is, hogy a lovakkal együtt mennyi ápoló-katona érkezik.
Események.
A bábolnai ménes növekvő hírneve nemcsak dicsőséget, hanem sok veszedelmet is hozott a ménesbirtokra.
Ilyen veszedelem szakadt Bábolnára az 1809. évi Napóleoni hadjárat idején, amikor a francia sereg szétverte Győr délnyugati szegélyén gyülekező osztrák és magyar hadakat. A csata után Napóleon seregének egyik része tovább vonult Komárom irányába és feldúlta az útjába fekvő településeket. Erről az alábbiakat olvashatjuk abban a visszaemlékezésben, amelyet hiteles tanúk vallomása és egyéb okmányok bizonysága alapján Ruisz Gyula bábolnai gazdaságvezető gyűjtött össze és írt le 1898-ban.
„A csatavesztés után a franciák betörtek a gesztesi és a tatai járásba. Fosztogattak, falvakat sarcoltak, fehérnépet zaklattak és súlyosan bántalmazták azokat a birtokosokat és házas jobbágyokat, akik telhetetlen követeléseiknek első szóra nem tettek eleget.”
A franciák garázdálkodásáról Milkovics Lajos főszolgabíró többek között azt jelentette Komárom vármegye főispánjának:
„A franciák 1809. június 16-án Igmándra rontottak, előző napon pedig Bábolnán garázdálkodtak, s dühükben – mert a remélt zsákmányt nem tudták megszerezni-, felégették az épületeket.”
A bábolnai ménes parancsnoksága számolt a veszéllyel.
Az a régi közmondás, hogy – a rossz hír szárnyakon jár, a jó pedig csak ballag -, már akkor is közismert volt és a Rába vidékéről menekülők – akiket a csata előtt az ott táborozó franciák megsarcoltak – meghozták a vészhírt Bábolnára. Ettől függetlenül a hivatalos „ló-menekítési parancs” is megérkezett hivatalos helyről. Ennek kézhezvételekor – négy nappal a francia csapat bábolnai garázdálkodása előtt – a tisztikar a legénység zömével és a ménes lovaival elvonult a Nagyalföld irányába.
A visszamaradt részleg – 30 öreg és lesántult ló – Balfner János őrmester parancsnoksága alatt várta a portyázó franciákat, akik június 15-én a reggeli órákban érkeztek Bábolnára. (Június 14-én ért véget a szerencsétlen kimenetelű győri csata.)
A franciák első útja a ménesistállókba vezetett és nagy volt a csalódásuk, amikor ott a drága tenyészmének és kancák helyén kiöregedett hámos lovakat találtak. Azokból is keveset.
Hol vannak a mének? Hol a ménesparancsnok? Faggatták Balfner őrmestert, aki csak a vállát vonogatta. A franciák nyeregbe szálltak, végigjárták a bábolnai ménesbirtok külső majorjait, még az erdőket is, de zsákmány nélkül tértek vissza a központi épületekhez, ahol újra elővették Balfner őrmestert és helyettesét, Domján Mihály káplárt.
Mindkettőjüket deresre húzták és félholtra verték. Persze a két derék katona nem mondott, és nem is mondhatott mást, minthogy a ménest felsőbb parancsra elterelték valahova a Nagyalföldre.
A francia csapat parancsnoka erre utasítást adott katonáinak, hogy Bábolnát égessék fel, s félóra múlva lángokban állottak a központban levő épületek. A kastély, az istállósor, a magtár, a szénakazlak… minden. A franciák elvonulása után hetekig olyan volt Bábolna, mint a temető. Mikor aztán visszaterelték az elfuttatott ménest, megkezdődött a romeltakarítás és a tűzeset szemtanúinak kihallgatása. Erről jegyzőkönyvet vettek fel:
„Hogy a ménesnek itt felsorolt épületei nem vigyázatlanságból és nem, alattomos emberek titokban végzett gyújtogatása következtében égtek le, azt bizonyítjuk. A tüzet az Ácson székelő francia csapat tábornokának parancsára, az ellenséges vadászok gyújtották fel oly módon, hogy az épületek minden oldalán egyszerre lobbant fel a láng. Ezután az őrök addig strázsáltak a lángba borított épületek körül, míg a kastéllyal együtt valamennyit meg nem emésztették a lángok. A vagyontárgyak oltás útján való mentésére így nem volt lehetőség. Ezt alulírottak az igazságnak megfelelően bizonyítjuk:
Kelt Bábolnán, 1809. november 30-án.
Balfner János méneskari őrmester – Domján Mihály méneskari káplár
| Előző fejezet | Tartalomjegyzék | Következő fejezet |