A templom az Isten háza, szokták mondani a régi emberek és ez ma is igaz. Egy időben azonban nemcsak az Isten háza volt, hanem a hozzákapcsolódó intézményeivel együtt a mindennapok ügyeit is szolgálta. Az 1895- ös rendelkezésig az egyházak tartották nyilván a népességgel kapcsolatos változásokat. A szülések, házasságok, halálozások nyilvántartása egyházi feladat volt. Ezért a templomok mellett lévő épületek egyrészt a lelkipásztorok lakásául szolgáltak, másrészt hivatalok is voltak. Általában ki is függesztették az ajtóra (ma is kint van), hogy ,,Plébániai Hivatal’’. Változott a helyzet a már említett törvény megalkotása, illetve kihirdetése után. Az anyakönyvezetés átkerült polgári vonalra, a községházák, illetve a városházák illetékes anyakönyvi hivatalához. Mindezektől függetlenül úgy tudom, hogy az egyházak továbbra is fenntartják ezeket a nyilvántartásokat.
A bábolnai katolikus templom, melynek alapterülete nem nagy, mindössze 144 m2 és védőszentje Nepomuki Szent János 1819-ben épült.
Mint érdekességet jegyezzük meg, hogy anyakönyvezés itt Bábolnán is folyt, mégpedig 1798. óta. Ezek az anyakönyvi bejegyzések ma is léteznek. Ebből arra lehet következtetni, hogyha templom nem is, de valamiféle imádkozó hely a hozzákapcsolódó egyházi hivatallal együtt létezhetett.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért csak egy templom és miért katolikus templom épült. Erre csak következtetni lehet. Az állami ménes megalakítása és az ezzel együtt járó állami lótenyésztést általában külföldről mindenek előtt Ausztriából származó emberek művelték. Az osztrákokról pedig köztudomású, hogy ők nagyobbrészt katolikus vallásúak voltak. (Ezt egyébként a bábolnai temetőben meglévő korabeli sírok is igazolják.) Megállapíthatjuk tehát, hogy a lótenyésztés fejlődése az osztrák családok ideköltözése tette lehetővé, sőt talán azt is mondhatjuk, hogy szükségszerűvé a bábolnai katolikus templom létrehozását, illetve megépítését.
A későbbi időben főleg Kozma Ferenc intézkedései után, mellyel külön választotta a lótenyésztést és a mezőgazdasági termelést, ez utóbbit civilekre bízta, megváltozott a lakosság összetétele.
A környező falvak nincstelenjei ide jártak dolgozni, sőt a puszták felépülésével lakni is. A bábolnai katolikus vallás lelkészeit nem áll módunkban felsorolni. Néhányat azonban, akik az átlagtól eltértek megemlítünk. Madarász Árpád az 1970-es évek katolikus papja például kivetkőzött. Otthagyta a reverendát és átjött ott a gazdasághoz villanyszerelőnek. (Nem sokkal később autó karambol áldozata lett.)
Volt olyan lelkész, akinek nem volt zenei hallása. Ez bizony nagy hiba volt, mert a szertartások egy részét énekelve kell levezetni. Szerencsére voltak régi hívők, elsősorban asszonyok, akik a lelkésznek a segítségére siettek, és úgy-ahogy a szertartások megvoltak.
Egyidőben a kántorságot nem vállalta senki. Az ok az lehetett. hogy az új pedagógusok ilyen képzést nem kaptak, a régiek pedig már kiöregedtek. Megoldás azonban most is akadt. Egy régi hívő, aki ismerte a szertartásokat, jó zenei hallása és jó hangja volt, megtanult a harmóniumon játszani és a kántorkodást ő látta el, mégpedig kiválóan. Ez a hívő ma is Bábolnán lakik.
Az itt munkálkodó katolikus lelkészek kiemelkedő személyisége Szabó Géza plébános volt. ő közel 50 évig teljesített itt szolgálatot. Halála körül abban az időben különféle mendemondák terjedtek el, miszerint nem természetes halállal távozott az élők sorából. Ez persze csak pletyka lehetett, mert soha senki nem bizonyította.
A vallás gyakorlás, templomba járás napjainkban ismét szabad. Tapasztaljuk, hogy egyre többen élnek vele.
| Előző fejezet | Tartalomjegyzék | Következő fejezet |