Közös tanácsú nagyközség

A település nagyközséggé nyilvánítása, ünnepi tanácsülés keretében 1979. január 5-én történt. Az ülésen megjelentek a megye vezetői. Makri Pál, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Kiss István, a megyei tanács elnöke, dr. Horváth István, a járási pártbizottság első titkára, dr. Nemes Vilmos, a járási hivatal elnöke, dr. Eke János, a járási hivatal elnök-helyettese, dr. Burgert Róbert, a mezőgazdasági kombinát vezérigazgatója. Az ünnepi ülést Tóth Károly, a tárkányi Egyetértés Termelőszövetkezet elnöke, a közös tanács elnökhelyettese vezette, az ünnepi beszédet Szakács Ferenc, a közös tanács elnöke mondotta.

A nagyközséggé nyilvánítás nem a véletlen műve volt. A település mind a lakosság számát tekintve, mind a közintézmények számát és működését tekintve elérte a nagyközségi követelményeket. Ezt az alábbi számadatok is bizonyítják. A lakosság által épített családi házak százai mellett az üzem is jelentős infrastrukturális beruházásokat eszközölt. Felépült 4 lakótelep 296 lakással az alábbiak szerint. Kisfaludy lakótelep 68 lakás, Széchenyi lakótelep 236 lakás, Ifjúsági lakótelep 18 lakás, Rózsaerdei lakótelep 18 lakás.

Az iparszerű termelési rendszerek gyorsan terjedtek, rövid időn belül szinte az egész ország területét behálózták. Az érdeklődők sokasága látogatott Bábolnára. Különösen az esetenként megrendezésre kerülő osztalékok idején – melyeken 3-400 ember is részt vett – ellátásukról gondoskodni kellett. A gazdaság a maga súlyával elérte, hogy az ÁFÉSZ helyi bolthálózata ennek megfelelően alakult. A különböző boltok bővítése és építése mellett, különösen a vendéglátás lett korszerűsítve, illetve megnagyobbítva. Olyan vendéglátó egységet hoztak létre, ahol egyezerre 3-400 ember is tudott ebédelni. Bővítve és korszerűsítve lett a Kaszinó, ugyanis a tanácskozások itt történtek. Egyébként az ÁFÉSZ vezetősége is átalakult. Vezetése Komáromba lett központosítva. A bábolnai irodaház felszabadult. Ezt a tanács bérbe vette és használta 1979 augusztusáig, ugyanis az új kétszintes tanácsháza erre az időre készült el. Egyébként mint már említettük, a közoktatás területén átszervezések történtek. Ez Bábolnát is érintette. A korábban idekapcsolt majorokban Vasdinnyén, Tarcson és Ölbön is léteztek és működtek állami általános iskolák. Az átszervezés ezeket az iskolákat megszüntette, illetve működésüket Bábolnára kapcsolta. Az itt dolgozó pedagógusok vagy Bábolnára jöttek vagy elmentek. A bábolnai iskola ebben az időben a helyi igényeket éppen csak ki tudta elégíteni, az idekapcsolt iskolák tanuló létszámával már 2 műszakos tanítás keretében is csak nehezen birkózott meg. Kellett egy iskola! Ezzel a felsőbb szervek is egyetértettek, és ehhez, illetve ennek építéséhez a szükséges pénzt a helyi tanács rendelkezésére bocsátották. Az iskola rekord idő alatt felépült és napjainkban is működik.

Létezett ebben az időben a 7-es major területén egy eléggé kibontott (ajtót, ablakait kilopták) épület. Korábban ló- és ököristálló volt. Most használaton kívül csúfította a környéket. A gazdaság vezetősége elsősorban a vezetője, úgy gondolta, hogy ez az épület hasznosítható. Széleskörű eszmecsere kezdődött arról, hogy mi legyen vele, illetve hogy milyen legyen? Végül is megépült! Olyan lett, mint amilyen most. Pihenési, szórakozási és kulturális célokat szolgál. Keretei között létezik egy nagy színpad, 350 férőhelyes mozi, 4 pályás modern tekepálya és mindezekhez egy nagy előtér. A tekepálya országos tekeversenyek helyéül is szolgált. Voltak itt meg válogatott mérkőzések is, pl. a magyar-román, vagy a magyar-szlovák. Ma már az NB II- ben szereplő Bábolna csapat pályája, székhelye.

Szólni kell a település egészségügyi helyzetéről. Az korábban is, és az utóbbi időben is fájó pontja volt községünknek. A lakosság háromszorosára nőtt, az orvosi rendelő maradt a régi. 1 orvos, 1 helyiségben. A betegek sokasága az utcán várakozott. Az gazdaság vezetősége és a helyi tanács az egészségügyi szervekkel tárgyalt, azt akarták elérni, hogy ne egy orvosi rendelő épüljön, hanem egy magasabb szintű egészségügyi centrum. Nagy és kemény harcok árán ez sikerült. Ma örülünk az egészségügyi intézményünknek, ahol a házi orvosokon kívül különböző vizsgálatokat is kaphatnak betegeink. Szerencsére van itt urológia, belgyógyászat, fogászat, vérvétel, röntgen stb., nem csak a bábolnai lakosoknak, de a környező községek lakosai számára is.

Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet