A bábolnai ménes alapítása 1789.

1740-ben meghalt III. Károly császárkirály, a Habsburg-ház utolsó férfitagja. A trónon lánya, Mária Terézia követte. Bár apja sokat fáradozott azon, hogy az európai országokkal elfogadtassa a nőági örökösödést, halála után megindult az osztrák örökségért folytatott harc. Ez év decemberében II. Frigyes porosz király hadüzenet nélkül lerohanta Sziléziát. Franciaország és Spanyolország is a Habsburg-birtokok felosztását tervezte. A királynő 1741. május 14-én Pozsonyban országgyűlést hívott össze, ahol a magyar rendek segítségét kérte a birodalom megmaradása érdekében. Ők pedig nem késlekedtek „életünket és vérünket” felkiáltással harmincötezer főnyi haderőt felajánlani. A magyar seregek megjelenése fordulatot hozott az örökösödési háború menetében. 1742-ben Boroszlóban megszületett a béke a királynő és II. Frigyes között, mely szerint csaknem egész Szilézia Poroszország kezére került. 1743-ban a javarészt magyarokból és horvátokból álló császári csapatok, a franciák felett aratott győzelme után a Monarchia fellélegezhetett. Így természetes, hogy Mária Terézia az eseményeket követően nagy súlyt helyezett egy ütőképes hadsereg fenntartására. Ez egyben az akkori viszonyok között kiváló teljesítményű lovak tenyésztését jelentette.

II. József követte anyjának a lótenyésztést fejlesztő intézkedéseit. 1776-tól királyi rendeletek sora igyekezett az ország lóállományának javulását elérni. A leromlás okát a rosszul kiválasztott ménekben látták. Bár II. József hozatott be Moldvából és Ukrajnából méneket, s szétosztotta a vármegyék között, a létrehozott udvari lótenyésztési bizottságnak azt kellett megállapítania, hogy a sok rendelkezés kevés eredménnyel járt. Csak Csekonics Józsefnek állami ménes létrehozására tett javaslata hozott fordulatot az ügyben.

Csekonics József, kőszegi születésű 27 éves vértes lovassági kapitány, aki a kor szakembereivel kiépített szoros kapcsolatai során szilárd alapokat vetett nagy szaktudásának. Tervezetet dolgozott ki, s ezt a Budán tartózkodó II. József elé terjesztette. Neves külföldi szakemberek bevonásával a javaslat elbírálásra került. II. József az előterjesztést jóváhagyta. Így olyan intézmény jött létre, mely függött a budai főhad parancsnokságon keresztül a bécsi haditanácsban működő főfelügyelőségtől, de külön volt választva a hadseregtől. Feladata volt a magyarországi és az erdélyi fedeztető állomásokat megfelelő csődörökkel, az ausztriai tartományokat fedező ménekkel, az ezredeket lovassági szolgálatra lovakkal (évről-évre) ellátni. Mindezt saját tenyésztő-nevelő munkával.

Az Alföld DK-i részén fekvő katonai korona-uradalomhoz tartozó Mezőhegyes pusztát további pusztákkal jelölte ki az uralkodó az 1785-ben alapított ménes intézet telephelyéül és Csekonicsot tette meg parancsnokának. A maga tervezte nagyjelentőségű új intézmény élén Csekonicsnak bőségesen volt alkalma tanúságot tenni rátermettségéről. Csakhamar többféle feladatnak is helyt kellett állnia. 1787-ben kitört az utolsó török háború. Ekkor már saját tenyésztésű lovakkal állt a hadsereg szolgálatára. Csekonics arra is vállalkozott, hogy Mezőhegyes füves területein hizlalt vágó marhával lássa el az ország déli határán küzdő csapatokat. Ugyanakkor Belgium kezdődő elszakadása a Habsburg-birodalomtól Ny. felöl is igényeket támasztott a hadsereg részéről.

A török béke után meginduló francia háborúk teljesen Mezőhegyestől messze fekvő tájakra kívánta irányítani a katonaság ló és vágó marha szükségletének kielégítését. Célszerűnek látszott a ménes bővítését Bécshez közelebb megoldani. 1789-ben azzal a javaslattal állt elő, hogy a kettő között Mezőhegyesnek olyan fiókintézménye létesüljön, mely átmenő, pihenő és tápláló helyül szolgálhat a DK. felöl lábon hajtott jószág számára, és a maga tenyésztésével még hozzá is járulhat e szolgáltatások teljesítéséhez. II. József felismerte, hogy a javaslat a mezőhegyesi ménes „fióküzletének” megalapítására megalapozott és helyes volt. Kiadta az utasítást Csekonicsnak, járja be a Pest és Bécs közötti pusztákat és keressen alkalmas helyet egy új ménes létesítésére. Csekonics teljesítette a parancsot, de csak nehézségekről tudott beszámolni. Majd 1788. október 8-i jelentésében arról számol be, hogy a Szapáry család tulajdonában lévő Bábolna pusztát alkalmasnak tartja, de mivel a tulajdonost, gróf Szapáry Józsefet nem találta otthon, így vele nem tudott tárgyalni. Erre a Legfelsőbb Udvari Hadi Tanács megkapja az utasítást, szerezze meg Bábolnát.

1789. januárjában Szapáry elfogadta a javaslatot, mely szerint Bábolnát felajánlja más Kamarai birtokokért cserébe. Még ugyanebben a hónapban kiadták a rendeletet a birtok leltárának pontos elkészítésére. Az 1789. február 11-én kelt Legfelsőbb Utasítás már a mezőhegyesi méneshez rendeli a gróf Szapáry József tulajdonát képező bábolnai birtokot. A bábolnai birtok vételárát, a 450. 000 arany forintot az Udvari Hadi Tanács rendelete alapján 1789. október 7-én végül is a Magyar Kamara egyenlítette ki, s ellenértékként megkapta még a magyarországi folyóknak addig katonai célra szedett rév vámját, amely a következő évek alatt 5%-os kamatjövedelmet ígért.

Csekonics József, mezőhegyesi ménes és immár a bábolnai fiókintézet parancsnoka már 1789. májusában hozzákezdett a bábolnai birtok rendezéséhez. A nagy feladatoknak megfelelően a birtok átrendezéséhez utak épültek, a hadimérnökök istállókat, fedett lovardát, a személyzet számára kaszárnyákat, korházat terveztek. Hild János építőmester készítette az iskolák és a korház tervét. Csekonics Józsefnek ebben a munkában Bábolnára kirendelt helyettese, Follckmann kapitány segített.

Az első 50 évben a következő épületek létesültek:

• 1801-ben az első kancaistálló, amelyet 1855-ben 200 kanca számára bővítetek ki.
• 1814/1815-ben a gazdasági igazgató háza,
• 1819-ben csikóistálló,
• 1820/1830-ban felépült és kibővült a kórház,
• 1831-ben egy újabb lóistálló,
• 1832-ben betegló-istálló,
• 1840-ben a kaszárnya.

Bábolna közvetlenül alapítását követően az átvonuló állatoknak inkább csak szállásául, pihenőhelyéül szolgált. 1806-ban, mikor az alapító Csekonics József nyugdíjba vonult, rövid időn belül kiderült, hogy Bábolnát nagyon nehéz Mezőhegyesről igazgatni. Az Udvari Hadi Tanács határozata alapján önálló ménessé vált, 1806. november 1-től.

Ettől kezdve a gazdasági és szakmai kérdésekben az Udvari Hadi Tanács irányította. A bábolnai ménes önállóságának körülményei nem voltak kedvezőek. Nem olyan idők jártak. Háború, éhínség és járvány dúlt mindenütt az országban. Így aztán a szervezőmunkát jobb napokra halasztották. Átmenetileg arra összpontosítottak, hogy átvészeljék ezt az időszakot. Hogy ez az időszak mennyire szörnyű volt, azt Bábolna alaposan megérezte.

A Franciaország elleni háború nemcsak Ausztriát, de Magyarországot is súlyosan érintette. A döntő ütközetben Ausztria elvesztette a háborút és békeszerződést kötött Napóleonnal. A francia sereg átlépve a Dunát Győrnél gyilkos ütközetet vívott. Csak egy csoda menthette volna meg Bábolnát az ellenséges látogatástól. A csoda elmaradt, így a franciák behatoltak az időközben kiürített bábolnai ménesbe 1809. júniusában és felégették majdnem teljesen. Az épületeket egy őrmester és néhány közkatona vigyázta, mióta a ménes május 15-én elmenekült Mezőhegyesre. A francia urak, hogy a ménesnek csak a hűlt helyét találták bosszúból felgyújtották az épületeket. Az épületekkel együtt az eredeti feljegyzések, okiratok is a lángok martalékává váltak. 1810-ben építették fel újra a ménesistállót, a kancaistállót, a fedett lovardát és a kaszárnyát.