Elöljáróban elmondom

Ki meri azt állítani önmagáról, hogy úgy ismeri Magyarországot, mint a tenyerét? Talán senki. Én negyven évig csatangoltam országjáró riporterként és még mindig maradtak számomra olyan vak foltok hazánk térképén, ahol nem jártam, ahol nem volt alkalmam körülnézni. Pedig az sem bizonyos, hogy ahol egyszer körülnéztünk, mindazt észre is vettük, ami éppen jellemző, vagy izgalmas, esetleg hétköznapinak tetsző, ámde mégis sokat mondó.

Tegnapi érzésem szerint még úgy véltem, hogy sok mindent tudok Bábolnáról. Nem az ott megfordult és jól fogadott vendégek dicshimnuszaiból, esetleg kézlegyintésekből, hanem közvetlen tapasztalatból.

Bábolna tőszomszédságában, Ácson születtem és szülőfalumból apámmal már gyermekkoromban átjártunk a ménesbirtokra, ahol számomra mindig akadt valami érdekes, amiről családi körben sok szó esett. Később Bábolnán mindig volt tollhegyre kívánkozó téma. Ámde amikor 1977 őszén kezdtem mélyebbre ásni Bábolna jelenében, múltjában, kiderült, hogy tulajdonképpen keveset tudok erről a Kisalföld peremén fekvő mezőgazdasági üzemről, vagy ha úgy tetszik településről.

Tapasztalatból tudom: más képet kap az újságíró, ha csak riport erejéig tartózkodik a helyszínen, és megmártózik abban az előre elkészített élményfürdőben, amit számára „rendeztek”. Viszont másként látja a helyzetet akkor, ha hónapokig tartó szemlélődés, sőt búvárkodás eredményeként kialakult mozaikképet veszi szemügyre. Megint más képet mutat az olyan rálátás, amelyet az író a nagy eredmények bűvöletének látószögéből szemlél. Márpedig Bábolnán könnyen beleesik a hibába a tollforgató.

Én a szemlélődéssel egybekötött kutatás mozaikképét akarom tárgyilagosan kötetbe sűríteni.

Hogy mi késztetett erre a lépésre? Kettős indítékom volt.

Az első: 1976 nyarán hazalátogatott egyik barátom Amerikából. Beszélgetésünk során ő is szóba hozta Bábolnát, amelyről az utóbbi tíz esztendőben többet hallott odakint, mint annak idején, mikor idehaza újságíróként dolgozott. Barátom arra kért, hogy szerezzek számára olyan kiadványt, ami betekintést nyit Bábolna múltjába, jelenébe… egész életébe. Hamarosam kiderült, hogy ilyen kiadvány nincs. Pedig erre nemcsak országhatárainkon kívül, hanem idehaza is igény jelentkezik.

A második: mikor a kötet megírásával kapcsolatos szándékomat megemlítettem a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatójának, az ő részéről zöld utat kaptam. Bábolnán rendelkezésemre bocsátották azokat a feljegyzéseket és okmányokat, amelyek a település régmúltját és a lótenyésztés nagy korszakait idézik. Természetesen lehetőségem nyílt arra is, hogy ne csak a múltra, hanem a jelenre – az eredményekre és a gondokra – is rálátást nyerjek.

Ezt követően kezdtem hozzá az anyaggyűjtéshez. Az önmagam elé tűzött cél eléréséhez, tisztázva a bábolnai vezérkarral, hogy nem Bábolnának írok, hanem Bábolnáról az olvasónak.

Ami a Bábolnára vonatkozó okmányok böngészése és az addigi beszélgetések, szemlélődések során már az első hetekben bizonyossá vált előttem, hogy aligha akad hazánkban még egy olyan Árpád-korabeli település, amelyiknek történetileg és agrárgazdasági szempontból is olyan szerepe volt és van, mint Bábolnának.

Ezt a települést már az Árpád-házi királyok uralkodása idejében, 1268-ban már faluként említik a krónikások, és ezt követően egyre több adat kerül felszínre. Közöttük botrányos okirathamisítások. Mikor Zsigmond király elrendeli, hogy a Bábolna körüli határviták tisztázására újra fel kell térképezni a Pannonhalmi Főapátsághoz tartozó falvakat és azok szomszédságában levő helységek határát, a királyi biztos elmegy Pannonhalmára, és ott összedugja fejét az apátság által kijelölt szemlebiztossal, s megállapodnak, hogy nem mennek sehova.

Nem is mennek, hanem cselhez folyamodva egy korábbi keletű kutyabőrről lemosták a szöveget és ráhamisították a király által elrendelt határjárás jegyzőkönyvét.

Mélybe zuhanások, majd pedig fölkapaszkodások váltották egymást Bábolna történetében. Előre nem látható események nyomták rá bélyegüket arra a korszakra is, ami 1789-ben kezdődött, amikor II. József, a Habsburg ház uralkodója úgy döntött, hogy Bábolnát a lótenyésztés egyik állomásává építik ki.

A ménest először Napóleon császár hadai próbálták megkaparintani, de az értékes tenyészállományt a bábolnai huszárok idejében elmenekítették. Erre a dühös franciák porig égették Bábolna minden épületét. Az 1848-49-es szabadságharc idején, a tavaszi hadjárat előtt a bécsi udvari haditanács parancsára ürítették ki az istállókat. 1919-ben az intervenciós román csapatok, 1944-ben pedig Szálasi országvezető parancsára hajtották el a világhírű lóállomány színe-javát.

Emberek. Azok, akik az ország, világ előtt nagy érdemeket szereztek a ménes felvirágoztatásában, Bábolna jó hírének növelésében. Közülük talán Fadlallah el Hedad Mihály emelkedett a legmagasabbra. Ő, mint 14 éves arab lovászfiú, a Szíriában vásárolt arabs mének kísérőjeként került Bábolnára és előbb méneskari katona, majd pedig évtizedekig, mint ménesparancsnok dolgozott, s 1913-ban tábornokként vonult nyugdíjba. Végső akarata szerint Bábolnán temették el.

Emberek, akiket ugyan nem emelt toronymagasba a szakértelemmel és szorgalommal párosuló szerencse, de sokat tettek azért, hogy a ménes felvirágozzék. Dédapák, nagyapák, édesapák, akik a régire emlékezve, de az újat szeretve arra büszkék, hogy Bábolna építésében az ő munkájuk is benne van.

Ezekről az emberekről, de a környékbeliekről is írni kell, hiszen a szomszédos települések népének összefonódása Bábolnával nem új keletű. Már egy évszázaddal ezelőtt is figyeltek rá a környékbeli gazdák, de a munkavállaló szegényemberek is. előfordult, hogy a környékbeli uradalomban egy-egy rossz termés után bizonytalanná vált a komenció kimérése. Bábolnán viszont ilyen veszélytől nem kellett tartani.

A tegnap Bábolnája is érdekes, de az új korszak, amelyet az 1960-as évektől számolhatunk, már nemcsak érdekes, hanem meglepő is. Persze az új nem születik vajúdás nélkül. A vajúdás pedig tele van kínlódásokkal, riasztó jelenségekkel, kérdőjelekkel. Bábolnai szemlélődéseim során ismertem fel: külön sziget ez a pusztából nagyközségi rangra emelkedett település, ahol többségükben másként gondolkoznak és másként is élnek az emberek, mint az ország legtöbb falujában. Erről a máskéntről ne az író beszéljen, hanem Bábolna. Az író inkább csak az emberek lélegzését, mindennapját figyelje, és amit lát, azt fordítsa le és azt öntse szavakba.

Mi készteti Bábolnán többre a dolgozókat? Kik a példamutatók és egymagában elegendő-e a példamutatás? Milyen az anyagi ösztönzés, mi vonzza ide az ország különböző részeiből az embereket? Kik maradnak Bábolnán és hányan vándorolnak tovább? Mekkora a birtok területe és hol a határa annak a vonzóerőnek, ami Bábolnáról kisugárzik, ami már rég túljutott az országhatárokon? Termelési rendszerek, partnergazdaságok, vevők és kíváncsiskodók. Ki tudná felsorolni valamennyi kapcsolatot, valamennyi szempontot és összefüggést.

Lapozok a jegyzetfüzeteimben és ilyen mondatokat olvasok:

„Ma december 28-a van és reggel 6 óra. Már világos a vezérigazgató irodájának ablaka. Tegnap ilyenkor is világos volt… fél hétkor együtt van a gazdaság vezérkara…

„A kerteskői üzemrészből – közelebbről: a gazdaság bakonyi méneséből csikókat adtak el. Kerteskő is Bábolna? Eddig ezt nem tudtam.”

„Itt mindig búcsújárás van. A vendégház előtt négy külföldi gépkocsi parkol. Bábolnán két karácsony közben sem szünetel a forgalom.”

„Ma mondta el nekem a vendégház gondnoknője, Erzsi néni, hogy ő egy személyben szállodaportás, takarítónő, telefonkezelő, virágkertész és lóti-futi, aki igyekszik minden vendégnek a kedvében járni. Tapasztalatból tudom, hogy a vendéglátó vállalatok kezelésében levő, hasonló kategóriájú szállodákban – ahol 28 szoba van – legalább 15 alkalmazottat tartanak, még sincs olyan rend és tisztaság, mint itt.”

„Épületek nőnek ki a földből. A tervezők és a kivitelezők, bábolnaiak. Bábolna maga építkezik. Bábolnán mindenki építkezik. Bábolna az építkezésekben iskolát teremtett.” „A fedett lovardában szabadon engednek egy csikót, s az a csikó trombitaszóra, saját kedvére táncol. Nagyszerű élmény.”