Bonyodalmak

Mikor II. József feloszlatta az egyházi rendeket, hatalmas vagyon került az állam által létrehozott Vallásalap kezébe. Hogy miképpen kezelték ezt a vagyont, hol mennyit szórtak szét belőle és kiktől tagadták meg még a morzsákat is… kiderül az alábbiakból.

Bábolna két idős katolikus papja, 1791-ben öregségére és törődöttségére hivatkozva kegydíjat kért a méntelep vezetőjétől. Follchmann kapitánytól, aki abban az időben terjesztette fel a Bábolnán szolgálatban levők névjegyzékét. Erről a névjegyzékről azonban hiányzott a két idős plébános neve. Ahogy az ilyenkor szokott, a parancsnok mosta kezeit és ígéretet tett, hogy az általa is jogosnak mondott kegydíjkérelmet pótlólag felterjeszti Mayer Lipót budai hadbiztoshoz.

A felterjesztés elkészült és a hadbiztos azt kézhez kapta, de – mint a hólabdát – továbbdobta. A hadbiztonság különböző osztályai iktatták, aztán azok is tovább adták a labdát és végül az visszakerült a feladóhoz Follchmann kapitányhoz, azzal, hogy: állapítsa meg, mi a helyzet valójában? Igaz-e, hogy a bábolnai plébánia papi teendőit az ott lakó két idős pap, név szerint Simándi és Edelhammer plébános nem tudta ellátni vizsgálják ki a papok jelenlegi anyagi körülményeit és tegyenek javaslatot, hogy a kérelmezők valóban érdemesek-e a kegydíjra.

A ménes parancsnoka, aki személyesen ismerte a plébánosokat, ismét elkészítette a fölterjesztést és a hadbiztosságon minden kezdődött elölről. Mayer Lipót tábori hadbiztos végül is elzárkózott attól, hogy ennek a két idős embernek – mindketten túl voltak már a hetvenen – kegydíjat állapítson meg. Pedig a kegydíj folyósításához bőven volt anyagi alap. Az a hatalmas egyházi vagyon, amelyet II. József az egyházi rendek felosztásával az államgépezet irányítása alá rendelt.

Ölbő és Kiscsanak – a Pannonhalmi Főapátság pusztabirtoka felett is az a Vallásalap rendelkezett, amelyet a feloszlatott egyházi rendek vagyonának felügyeletére hoztak létre.

Ezt a felügyeletet nem kellett sokáig gyakorolnia a vallásalapnak, mert 1789 októberében Ölbőt és Kiscsanakot is a Ménesbirtokhoz csatolták. Az erről szóló döntést a Bécsi Legfelsőbb Haditanács mindössze pár sorban közölte Bábolnával:

„Őfensége úgy döntött, hogy a végső cél mielőbbi elérése érdekében a bábolnai ménesbirtokkal déli irányban, illetve délkelet felől határos két pusztabirtokot Bábolnához csatolja. A két pusztabirtok – Ölbő és Kiscsanak – munkáját Tárkány falu lakossága lássa el. Az ügy intézésével kapcsolatos egyéb utasításokat a Budán székelő Helytartótanács kapja”.

Bábolna irattárában nem találtam többet a két pusztabirtok átadásával kapcsolatos intézkedésekről, de annyi bizonyos, hogy a Tárkányiak jobbágyi kötelezettségein nem változtatott a két pusztabirtok átadása.

Kezdetben mindent elsöprő terjeszkedés, aztán megtorpanás, elbizonytalanodás és visszahőkölés. Ez jellemezte Bábolnán a ménesbirtok alapítását követő első évtizedet. A császári hátraarc után Ölbő és Kiscsanak visszakerült a Pannonhalmi Főapátság irányítása alá. Visszaadták a bábolnaiak a két pusztabirtok állatállományát és gazdasági fölszerelését is.

Az elbizonytalanodás a ménes feljegyzésében is jelentkezett. A Bécsből érkező intézkedések egymásnak ellentmondóan, hol ezt, hol azt a szempontot helyezték előtérbe. Végül talán maga a ménesparancsnok sem tudta, hogy a tenyésztés, vagy pedig a tartalékba helyezett katonalovak elhelyezését tekintse elsődleges feladatnak.

A császári hátraarcot követő években az egész Dunántúlon híre futott, hogy meglazult az a Bécsből eredő pártfogás, amelyet Bábolna élvezett. Ezt meghallották a Zirc közelében fekvő két jobbágyfalu – Péterd és Oszlop lakói – és bejelentették, hogy ők Bábolnára kívánnak áttelepülni. (A két falu Bakonypéterddel és Bakonyoszloppal azonos.)

A bábolnai ménesbirtok vezetői úgy vélték, hogy a „falufoglalást” nem a péterdiek és az oszlopiak eszelték ki, hanem a zirci apát úr sugalmazta. A kérelmet is Zircen vetették papírra és onnét küldték fel Bécsbe, a Legfelsőbb Udvari Haditanács címére.

Hogy milyen okok játszottak közre és mi indította a zirci papokat erre a lépésre, azt nehéz lenne kinyomozni. Tény, hogy az áttelepülési kérelem megérkezett Bécsbe, ahonnét leküldték Budára, hogy a Helytartótanács vizsgálja ki az ügyet és tegyen javaslatot a döntéshez. Egy hónap múlva Budáról elment a jelentés, aminek alapján 1793. június 13-án megszületett a Bécsi Legfelsőbb Udvari Haditanács döntése:

A két bakonyi falu népe maradjon a régi lakóhelyén és Bábolnán továbbra is méneskari katonák végezzék a földműveléssel és állatgondozással járó munkát.

A méneskari katonák fizetéséről a Mezőhegyesen készült Szervezési szabályzat intézkedett.

Eszerint az első osztályú kapitány – vagyis a ménesparancsnok havi fizetése 54 forint 25 krajcár és kiegészítésként 21 forint kenyér- és ló váltság.

A főhadnagy (főtiszt) 19 forint 18 krajcár, a hadnagy pedig 13 forint 41 krajcár havi fizetést kapott. A főhadnagynak ehhez 7 forint 41 krajcár, a hadnagynak pedig 6 forint 55 krajcár járt pótlék címén és mindkettőjüknek 11 forint kenyér- és ló-váltságdíjat térítettek.

Az őrmester napi 22 krajcár zsoldot, 1 krajcár pótdíjat és 2 krajcár kenyérpénzt kapott. A káplár 13 krajcár napi zsoldért szolgált és ehhez 2 krajcár kenyérpénzt, 1 krajcár pótlékot számoltak.

A közemberek 6 krajcárért szolgálták a ménesbirtokot és nekik is kijárt ugyanannyi pótlék és kenyérpénz, mint a káplároknak.

Úgy vélem, ehhez a fizetésjegyzékhez nem kell kommentár.

Akárhogy számoljuk, olcsó volt akkoriban a munkaerő.

Visszatekintve Bábolna indulásának nehéz kezdeti szakaszára, idekívánkozik Komárom vármegye főispánjának az a perújítással azonos döntése, hogy a banai jobbágyok és a bábolnai szolgák jogos követeléseit újra tűzzék napirendre.

A főispán ugyan nagyhatalomnak számított a megyében, ámde Bécs messze volt Komáromtól, és amire odafönt egyszer nemet mondtak, azt nem lehetett megváltoztatni.