Üdvözlet

Felhasználói név:
Jelszó:

Adatok megjegyzése
Bejelentkezés / regisztráció:

[ ]
[ ]

Véletlen képek



Közelgő Események

Nincs közelgő esemény

Találkozzunk a Facebookon!

Tisztelgés az egyszerű hősök előtt

A bábolnai ménes történetét oly sokan és sokféleképpen megírták már, azt hiszem sok újat nem tudnék mondani. Ezért úgy gondoltam, hogy az előző illetve a: Tisztelgés az egyszerű hősök előtt című fejezettel le is zárhatjuk a ménes történetét. Úgyis összefonódik ezer szállal a falu történelmével.
Ezek az összefonódások lépten-nyomon elő jönnek bármilyen formában nyúljunk is a múlt örökségéhez.

Kik azok a névtelen hősök? Azok akik névtelenül „csak” a becsületes munkájukat adták ahhoz, hogy a ménes fejlődjön és ezáltal a falu is gyarapodjon. Egyszerű kétkezi munkások, akiknek a története szájról-szájra terjedt tovább és él velünk a mai napig.
A következő anekdota, nem bábolnai vonatkozású, de akár itt is játszódhatott volna, mert a bábolnai lovasemberek is hivatásuknak érezték azt, amit csináltak.
Tóth Béla „Magyar anekdotakincs”-ében a következőképpen örökíti meg Kallós Pistának, Debrecen szabad kir. város első parádés kocsisának az esetét. Íme a történet, amely valamennyiünk számára példaértékű lehet.
„Ferenc József és Erzsébet 1857. május 28-án Debrecenben volt.
Velük jött Albert főherceg is. Akkor vasút még nem volt, s a fejedelmi vendégek kocsin jöttek. Csorba János Debrecen akkori polgármestere, a város hódolata jeléül a császárnak két hortobágyi csikót ajánlott fel, a debreceni hölgyek pedig arany főkötőz nyújtottak át a császárnénak. Egyszerre jött a hír Budáról, hogy a kis Zsófia főhercegnő meghalt.
A császár és császárné a város híres ötösfogatára ült, s rögtön elhagyta Debrecent. Kallós Pista a város első kocsisa hajtott.
Lobogó bornyúszájú ingujjban, panyókára vetett, sárgapitykés zöld lajbiban, térden alul lenyúló tarsollyal, rámás, sarkantyús csizmában, úgy ült Kallós Pista a bakon, mint ahogy az Olympuson Jupiter ülhetett a trónján. Mikor Kallós Pista felült a bakra, a sok cifraruhás úr szívére lelkére kötötte, hogy jól megfogja a gyeplőt, ügyesen kormányozza a lovakat, mert a császár és császárné ülnek a hintóban.
Kallós Pista, mintha csak néma lett volna, egy szót sem szólott, csak kevélyen kacsintott a prüsszögő sárkányok felé. Mikor aztán egy generális nagyon sokat veregette a vállát, kifakadt Kallós:
-Menjen már odébb az úr, értem én a magam dolgát. –Aztán a lovak közé cserdített, s nekihajtott a nagy Hortobágynak.
Nyílsebesen repültek a sárkányok, hanem, amint belementek a homoktengerbe, egyszerre lassabban lépkedtek.
-Gyorsabban, gyorsabban- szólott a császár.
Kallós Pista hallgatott, hanem mikor a lóháton menő kíséret tagjai közül is sürgették, hogy gyorsabban hajtson, türelmetlenül sodorgatta bajuszát s mogorván kiáltotta a tiszteknek:
-Könnyű kendteknek.
-Vágjon a lovak közé!- kiáltotta egy főtiszt.
-Nem én- szólt Pista, tagadólag rázva fejét.
-Ha nem hajt gyorsabban, leszállíttatom!- kiáltotta a császár.
-No, no, csak nem teszi. Vittem mán én nagyobb urat is.- fordult hátra mérgesen Kallós Pista.
A kíséret tagjai hüledeztek, Kallós Pista mellett az inas úgy reszketett, mint a hideglelős, de a császár nem haragudott meg. Mégis kíváncsi volt, ki a nagyobb úr, kinek Kallós Pista kocsisa volt.
Meg is kérdezte:
Kallós Pista tisztelettel emelte meg árvalányhaj bokrétás süvegét s megilletődött hangon válaszolta:
-Hát Kossuth Lajos ü felsége.
Mikor kikászálódtak a homokbuckákból, Kallós Pista a lobogós ingujj alól fölemelte acélkarját, s megforgatta a lovak fölött százgörcsű ostorát. Mint a madarak, úgy repültek a lovak.
Hirtelen fölkiált a császár:
-Hol a kíséretem?
Kevélyen válaszolt Kallós Pista:
-Jelentem alássan, elmaradtak a németek.
Mire a tajtékzó paripák Csegére repültek a császári párral, a gyeplős ló megdöglött. De egyéb baj nem esett, s az uralkodó meg volt elégedve a debreceni kocsissal.”