Üdvözlet

Felhasználói név:
Jelszó:

Adatok megjegyzése
Bejelentkezés / regisztráció:

[ ]
[ ]

Véletlen képek



Közelgő Események

Nincs közelgő esemény

Találkozzunk a Facebookon!

A bábolnai csata emlékműve (Horváth Lajos, 1988.)



1988-ban emelték ezt az obeliszket Horváth Lajos tervei alapján, emlékeztetve ezzel az arra járót, hogy 1848. szeptember – októberében itt vonult, s tartott pihenőt a Jellasicsot üldöző magyar honvédsereg Móga tábornok vezetésével.
Schwechatnál a császári erők visszaverték a magyar hadakat. A csatavesztés után, Móga János tábornok lemondott, s a hadsereg irányítását Görgey Artúr vette át. December 16-án Windischgrätz herceg átlépte a magyar határt, és így Görgey tábornok hátrálni kényszerült, és a feldunai hadtest az ő parancsnoksága alatt erre vonult vissza.

Kegyetlenül hideg volt abban az esztendőben a december. A 27-éről 28-ára virradó éjjelre érkeztek ide az elcsigázott honvédek, ahol gyors elszállásolásban részesültek. A magyar hadvezetés azonban nem gondoskodott hatékonyan az utóvédelemről, így a 28-i reggeli sorakozónál az osztrák hadsereg elit alakulatainak számító Hardegg és Waldemon vértes lovasezredek Ottinger tábornok vezetésével rajtütöttek a magyarokon. Egy honvédzászlóalj fogságba esett, halottak, sebesültek borították a bábolnai tereket, a magyar sereg Nagyigmánd irányába menekült. A két település között sikerült végül Görgeynek szembefordítani az üldözőkkel a magyar lovastüzérséget, s a Miklós huszárokat. A határozott ellenállás megállította az ellenséget, s a magyar hadtest egy időre zavartalanul vonulhatott tovább Buda irányába.

A hagyomány szerint ez az összeütközés a Mészáros útnak a bábolnai és farkaskúti majorok közt fekvő részletén, a mai 103. számú faültetvény körül folyt le.
Itt, a csata helyszínén, Nagyigmánd és Bábolna között félúton 1988-ban állították fel ezt az emlékművet, melyet azóta is minden évben meg koszorúznak.


Epizód a bábolnai csatából - Elbeszéli egy volt honvédtüzér

"Másnap reggel Bábolnára érve, éppen a bokrokban ácsingóztunk, mikor puskaszó, dobpergés, lótás-futás támad. Rá pár percre szembe nyargal velünk vagy tíz-tizenöt ulánus. (...) végig is lő egy pár ágyu rajtunk, mikor egy részeg ulánus beleszúr a balrudas lovunkba, az pedig felágaskodik és eltöri az ágyú rúdját. A mint leugrunk azt összekötözni, hát újra visszafordul a részeg ulánus, megszúr mégegyet a "hampaiok" közül. ("hampaioknak" hítták az 1848. szept. elején Pesten az Újépület udvarán szervezett IV-ik lovas üteg 6-ik ágyújának embereit: 18-15 éves deákokat.) Az megkapja a pikát: "Torják, ne hagyj!" (Ez a Torják a deákok mellé beosztott derék szál izmos palóc-tüzér volt.) - Torják olyat üt az ulánus lova farára a mozdonyrúddal, hogy a ló csak tántorgott a nagy hóban, Herczeg Sándor huszárkapitány pedig végig vág a pofáján kardjával. Az ulánus lefordult lováról, azt hiszem, Torják még egyszer ráhúzott, utolsó kenetje már fölösleges is volt."
Aláírva: Feriz - Veress Ferenc
Képes Folyóirat 1888. III. 100. lap


Képgaléria:

Kattintson a képre!




 

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz