Üdvözlet

LOGINMESSAGE
Felhasználói név:
Jelszó:
Missing Code

Bejelentkezés / regisztráció:

[ ]
[ ]

Nincs kép!

Közelgő Események

Nincs közelgő esemény

Találkozzunk a Facebookon!

Ez történt a kulisszák mögött

Bábolna szempontjából is fontos döntések születtek 1959-ben, a népgazdaság irányításának legfelsőbb fórumán. A célkitűzés az volt, hogy zöld utat biztosítanak a nehéz helyzetben levő szocialista mezőgazdaság erőteljes fejlődéséhez.- Az utat jó alapokra tervezték, a korábbinál lényegesen nagyobb anyagi segítséget nyújtottak ahhoz, hogy a nagytáblákon valóban korszerű gazdálkodás alakulhasson ki. A fiatal termelőszövetkezetnek, de a sok gonddal küzdő állami gazdaságoknak is nagy szükségük volt az erőteljesebb anyagi támogatásra. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy szégyenletesen alacsonyak voltak a terméshozamok és – ami tetőzte a gondokat – sok volt a parlagon hagyott föld, ugyanakkor kevés az elégedett ember. Mindössze néhány mezőgazdasági üzemben domborodtak ki a szocialista nagyüzemi gazdálkodás előnyei. Bábolnán nem! Gyümölcsözőek voltak a felső szintű döntések, amelyek a mezőgazdaság szerepét a korábbi szemlélettel szemben reálisan becsülték meg, sőt kiemelték. Megszűntek azok a hangoskodások, amelyek szerint hazánkat a vas és acél országává kell átépíteni! De hogyan, hiszen nyersvasunk, kokszolható szenünk nem volt? Az újszemlélet lényege: jobban kell gazdálkodni meglevő legnagyobb kincsünkkel, a termőfölddel. Az agrárpolitika homloktérbe állításával megkezdődött a szellemi előkészítés, amelynek egyik fontos mozzanata az volt, hogy országos tanácskozásra hívták össze az agrártudomány és a közgazdaság jeles képviselőit. Tudósokat, agrárpolitikusokat, gyakorlati gazdákat. Azokat is, akikre korábban rásütötték a megbízhatatlanság bélyegét. A szakmai tanácskozásokon –ahol tudósítóként jelen voltam – a felszólalók nem rejtették véka alá, hogy a természeti adottságainkhoz igazodó eredmények eléréséhez nemcsak anyagi, hanem szellemi erőink összpontosítására is szükség van. Ezt követően a mezőgazdaság ágazatait szektoronként is megtárgyalták. A hústermelés fokozására vonatkozó rész így összegezhető: A megoldáshoz vezető első lépés; elegendő, jó minőségű takarmány, a hústermelésre kitenyésztett állatfajták termelésbe állítása, a szakmai felkészültség, a jó hozzáállás, a higiénia, végül, de nem utolsósorban a fejlett technológia. Érintette a javaslat, hogy a hústermelés forgási sebessége a szarvasmarhák esetében a leglassúbb (esztendőnként egy borjú) a baromfiaknál pedig a leggyorsabb. Ha a hústermelésben rövidtávon előre akarunk jutni, a broiler csirke futószalagon történő előállítását kell megvalósítani. A tanácskozás résztvevői azt is hangsúlyozták, hogy a végrehajtáshoz rátermett vezetőkre… olyan emberekre van szükség, akik elkötelezik magukat az új mellett és vállalják a kockázattal együtt járó felelősséget. Ugyanezt emelte ki 1960. február 12-i beszédében Fehér Lajos is, aki akkor – mint a MSZMP Központi Bizottságának tagja és pártvonalon a mezőgazdaság első felelőse – körvonalazta a teendőket. Néhány nap múlva a sajtó képviselői előtt azt is kifejtette, hogy érvényt kell szerezni a korábban leszögezett alapelveknek, mely szerint az élenjárók útmutató szerepét az állami gazdaságoknak kell betölteni. Beszédét ezzel a mondattal fejezte be: „Szakosított bázisgazdaságok! Azok élére pedig jól képzett és kezdeményezésre kész gazdákat, akik nem a szavak, hanem a tettek emberei!” Felvetődik a kérdés: hol ismerte meg és miként szemelte ki ezeket a jelölteket Fehér Lajos, aki szegény szeghalmi parasztcsalád fiaként szerzett tanári diplomát, majd újságíró lett és a Kommunista Párt tagjaként az aktív ellenállás egyik parancsnoka. A válasz: nyitott szemmel járta az országot, sok barátja volt. Ámde azt sem lehet elhallgatni, hogy ellenségei is akadtak. Főként kíméletlenül őszinte szókimondásával szerzett magának ellenséget. Így lett szálka Rákosiék szemében, s került az állami gazdaságok státuszába, közelebbről a Balatonnagybereki Állami Gazdaság igazgatói beosztásába.
***
Visszakanyarodva 1960 februárjára. Egyik este lakásomon csengett a telefon. Fehér Lajos hívott és kért: ha időm engedi, keressem fel hivatalában, a Parlamentben. Nem volt szokatlan ez a hívás számomra. Régi ismeretség és munkatársi kapcsolat fűzött össze bennünket. Első ízben 1940-es évek lején a Kis Újság szerkesztőségében, majd 1945 végétől a Szabad Földnél összesen hat esztendőt töltöttünk együtt és kapcsolataink Fehér Lajos haláláig tartottak. A telefonhívást követő napon hosszú beszélgetés keretében fejtette ki, hogy tervei vannak Bábolnával. Arra kért: újságírói minőségemben, de valójában a bábolnai állapotok felmérésére menjek le a gazdaságba. Lelkemre kötötte, nyissam ki a szememet és alaposan vallassam ki Ádám András igazgatót. Beszélgessek el régi dolgozókkal is, akik bizonyára aggódnak a mélypontra csúszott gazdaság sorsáért, ami tulajdonképpen az ő sorsuk is. Érződött Fehér Lajos hangján, hogy új szerepet szánt Bábolnának. De mi lesz az új profil és ki hajtja végre az átállást? – morfondíroztam magamban.
***
Ádám András igazgató –akinek táviratot küldtem érkezésem időpontjáról – részletes tájékoztatást nyújtott, amelynek az volt a végső kicsengése, hogy Bábolna éghajlati viszonyai és talajai kimondhatatlanul rosszak. Ezen pedig nem lehet változtatni. A gyenge termőképességű talajokat – amelyeket a szántóföldi művelésben gyakorta csak a vetőmagot adja vissza a föld – fűvel kellene bevetni, de erre nem kapott engedélyt. Az volt az elgondolása, hogy a legeltetésre alapozott állattartást kell szorgalmazni, azaz vissza kell kanyarodni a régimódihoz. Panaszkodott, hogy Bábolnát törzstenyésztő gazdaságnak jelölték ki, holott a savanyú szénán – ami terem – nem lehet tenyészállatot nevelni. Még keserűbb szóra váltott, mikor azokról az ágazatokról beszélt, amelyek – szerinte – semmiképpen sem illenek bele a gazdaság profiljába. Ilyen a baromfi, ami van, de jobb lenne, ha nem volna. A lótenyésztésben jeleskedő bábolnai emberektől nem várhatja el senki, hogy most csirkepásztornak szegődjenek. Mindenki tudja, hogy aki egyszer nyeregbe, vagy gyeplőbe kapaszkodott, az a lóról még a traktorra is nehezen vált át. Hát még a tyúkokra! Azokra semmiképpen! Ezt mondták nekem a bennszülött bábolnaiak is, akikkel a lóistállók környékén beszélgettem, akiket nem tántorított el a lótól a más területen elérhető magasabb kereset. Ezek után nem csodálkoztam azon, hogy Ádám, igazgató idejében a bábolnai baromfitenyésztés – amelyet elsősorban a tojástermelésre állítottak – nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ez az ágazat a hagyományostól csak annyiban tért el, hogy keltetőgépet állítottak a kotlók helyébe és a tyúkokat állandóan ólban tartották. Emlékezetemben jól bevésődött és most sorra veszem, amit a külső majorokban láttam. Kiáltó volt az épületek állapota! A régi cselédházakat ugyan bemeszelték, de a falakról kívül hullott a vakolat. A gazdasági épületek egy része üresen állott és a széna- és szalmakazlaknak hűlt helye mutatta, hogy se takarmány, se alom. A facsoportok megritkítva. Persze a ritkítás nem az erdész hozzájárulásával történt. A vékony gallyak ott hevertek a földön, a törzset és a vastagabb ágakat pedig elnyelte a tüzelőben is szükséget látott majorbeli családok szegénysége. A bekötő utakon sártenger. Mikor a kövesútról a karabukai házcsoporthoz indultam, visszafordított a csizmaszárig érő latyak, sárba veszett a tervem, hogy Karabukát, az isten háta mögötti majort közelebbről megismerjem. Az emberek zöme a munkaidő végeztével nem hazafelé, hanem a kocsma irányába tartott és a család helyett az italnál kötött ki. Részt vettem az egyik szocialista brigád értekezletén. Rövid volt a tanácskozás és inkább csak formai. Borral ünnepelték a téli nagyjavítás befejezését, s mikor az ital a nyelveket megoldotta elhangzottak ünneprontó kijelentések is. Ott és akkor éreztem a jól kereső emberek között is nagy az elégedetlenség.
***
Háromnapi szemlélődés után aktatáskányi feljegyzéssel indultam vissza Budapestre, és – mint korábban Fehér Lajossal megbeszéltem – írásos beszámolót készítettem a látottakról. Ahogy kérte, öt példányban. Fehér Lajos az „add uramisten, de rögtön” szemlélet követője volt és telefonon naponta kétszer sürgette az anyagot – melyet, mikor felmentem hozzá – személyes élményeimmel is kiegészítettem.
***
Néhány hét múlva késő éjszakába hajló eszmecsere Dobi Istvánnal. Szóba került a szülőföld, Komárom megye és az ottani helyzet. A jól indult Kisbéri Virágzó TSZ - re, a Kocsi Aranykalászra… Hodek Józsefre, Körmendi Miklósra és az eteiekre kanyarodott a beszélgetés. Aztán Bábolnára. Mondom Dobi Istvánnak, hogy a közelmúltban jártam ott. Félbeszakított, s előhúzta irattáskájából írásos beszámolóm egy példányát, jelezve, hogy ebben az ügyben Fehér Lajossal egyeztették véleményüket. Sőt – ahogy kiderült – a bábolnai akció sikeréhez szükséges pénz biztosításában is összpontosították erejüket. Dobi Istvántól tudtam: neki is fáj a feje Bábolna miatt. Afféle előkészítés volt ez a Bábolnát egyenesbe segítő anyagok megszavazásához.
***
Nem ismerjük a bábolnai őrségváltás minden apró részletét, nem tudjuk, hogy végül is mekkora összeggel szanálták a ráfizetéses mezőgazdasági üzemet. Ez történt a kulisszák mögött, amiről akkor jóformán semmit sem tudtak előzetesen Bábolnán. Sőt… úgy vélem, ma sem tud erről mindenki mindent! A folytatásról, az 1960 májusától eltelt időszak eseményeiről, a korszakváltásról, az új idők Bábolnájáról külön kötetben szeretnénk beszámolni.
***


0/5 : Nincs értékelve

Hozzászólás beküldése