Üdvözlet

Felhasználói név:
Jelszó:

Adatok megjegyzése
Bejelentkezés / regisztráció:

[ ]
[ ]

Véletlen képek



Közelgő Események

Nincs közelgő esemény

Találkozzunk a Facebookon!

Infláció és szóáradat

Agitátorok jöttek Budapestről, Komáromból, Kisbérről, Érsekújvárról, sőt még Debrecenből is. négy koalíciós pártba tömörült Bábolna népe és mikor a pártok taglétszámát összeszámolták kiderült, hogy többen vannak, mint amennyi felnőtt lakosa van Bábolnának. A rejtély hamarosan megoldódott. Kiderült, hogy a dolgozók közül vagy nyolcvanan két pártba is beiratkoztak, sőt akadt olyan ember is néhány, akinek három pártigazolvány volt a zsebében.
Megalakult a szakszervezet, minden nap ülésezett a nemzeti bizottság, üléseztek a pártok és minden ülésen ugyanazokat az arcokat lehetett látni. Volt olyan bábolnai ember, akinek 1945 nyarán annyi funkciója volt, hogy a tíz ujján sem tudta számolni.
A jószágigazgató iroda előszobájában reggeltől estig egymásnak adták a kilincset a látogatók… mindenki a saját ügyét tekintette a legfontosabbnak. Jöttek az Elhagyott Javak Kormánybiztosságától, a Földművelésügyi Minisztériumból, az Újjáépítési Minisztériumból, a megyétől a hivatalos küldöttek és nem hivatalosak. Sürgették a mezei munkát, de azt nem nézték meg, hogy van-e megfelelő igaerő. Jelentéseket sürgettek, sok rubrikás bejelentő lapokat küldtek a minisztériumokból, záros határidőket szabtak a felmérések elvégzésére és a jelentésekre, miniszteri ajánlólevéllel könyvügynökök próbáltak olyan könyveket rásózni az üzemi könyvtárra, amelyek évekig a könyvraktárakban porosodtak. Rá is sózták! Persze nemcsak könyveket, hanem különböző tilalomtáblákat is szállítottak az ügynökök, akik – ki tudja honnan szerezték – de már 1945-ben saját gépkocsival járták az országot. A bábolnaiak is vásároltak ezekből a táblákból, amelyeken ilyen feliratok voltak:

Önként vetődik fel az emberben: miért nem választották a tanácsadók az egyszerűbb megoldást, miért nem zárták be az ajtót?

Ezt az ajtóra kiakasztható táblát – amelyből ötven darabot rendeltek a bábolnaiak – a központi, a farkaskúti és a csemerházi kerületben minden reggel kiakasztották a kerületvezetők ajtajára. Nem egyszer a déli harangszóig tartottak a tanácskozások, miközben az emberek arra vártak, hogy megtudják: mi a napi teendőjük.

Ez a felirat került a falakra, ezen nevettek legtöbbet a bábolnaiak. Kérdezgették is egymást, hogy ha mindenki a sarkára áll, ki ül fel a traktor nyergébe, ki kapálja meg a kukoricát? Mert sarkon állva bizony nem lehet kapálni.
Honnan értesültem a „feliratok korszakának” ezekről a furcsa vadhajtásairól? Pintér Béla barátomtól, aki irodaigazgatóként részese, sőt talán vétkese is volt a jelszavak elburjánzásának, a táblákkal folytatott figyelmeztetéseknek. Tőle hallottam az alábbi történeteket:

1945 nyarán operatív bizottság érkezett Budapestről az aratás kezdetének megállapítására az érési állapot figyelésére és a betakarítás előre kidolgozott ütemtervének aprólékos betartására. Összehívták az aratókat és akkor derült ki, hogy még nem érkezett meg az élelmiszer-kiutalás. (Nagy hiány volt akkor sóból, borsból és egyéb fűszerekből.) az aratók pedig bejelentették, hogy kenyéren és hideg vízen ők nem dolgoznak. Szerencsére még nem érett meg a búza és maradt ideje az aratógazdának arra, hogy két birka ellenében, sót paprikát szerezzen valamelyik győri kereskedőtől. A két birka bőrével pedig elszámolt a számvevőség: pecsétes igazolással került a könyvelésbe, hogy a két birka „elhullott”.
Az operatív bizottság ezalatt szorgalmasan vizsgálta a kalászok érési állapotát, feljegyezte az előzetes becsléssel megállapított tőállományt és kiszámította, hogy mennyi búzát fognak magtárba takarítani. Persze azzal nem számoltak, hogy nemcsak a kalászok száma, hanem a búzaszemek teltsége is nagy súllyal esik a latba. Így aztán az aratógazdának vált be a jóslata, aki méricskélés nélkül keresztben és hosszában végigjárta az aratásra kerülő táblát. Közben meg-megállt, kimorzsolt néhány kalászt a markában és megmondta: nem annyi lesz a szemtermés, amennyit az operatív bizottság hosszas méricskélés után becsült, hanem ennyi meg ennyi.
Neki lett igaza.
Az operatív bizottság pedig elégedetten tért vissza Budapestre és vastagon aláhúzva jelentette: több termet, mint amennyit a hivatalos termésbecslés alapján korábban írásban jelentettek a minisztériumnak. Talán ez a siker szelídítette meg a bizottság szigorúságát. Talán ezért hunytak szemet a két birka sóra, paprikára cserélése ügyében.
Eljött az ősz és megérkezett a vetés ellenőrzésére kijelölt operatív bizottság, melynek azt jelölték meg feladatául, hogy a vetőmag-takarékosság jegyében lásson munkához. Az elvethető mag mennyiségét kilógrammban adták meg, pedig minden valamire való gazda tudta, hogy a búzaszemek nagysága fajtánként és évjáratonként változik, s ennek értelmében – ha nagyobb szemű a mag – 15-20 %-kal többet kell vetni. Persze a minisztériumban a varjak, vadludak és a mezei rágcsálók kártételeit is kifelejtették a számításból. De azt is, hogy a búza az elvetés idejétől, az ősz végi időjárás alakulásától függően gyengébben vagy erősebben bokrosodik.

Nem lehet takarékoskodni a vetőmaggal – hajtogatták a bábolnai gyakorlati szakemberek. Nem is takarékoskodtak, elvetettek holdanként százhúsz kilót. Kereken húsz kilóval többet, mint amennyit fentről előírtak. Így vagy nyolcvan holddal kevesebbre futotta, de a terméstöbblet – ami az optimális vetési idő betartása és a bőséges vetőmag-felhasználás révén jelentkezett – pótolta a terület csökkentéséből származó kiesést. A búza vetésterületéből hiányzó nyolcvan holdat pedig tavasszal, kukoricával ültették be. Annak vetéséhez nem jött ki az operatív bizottság.

Vihar vonult át a bábolnai határon és megbontotta a gazdasági épületek tetejét. A kijavításhoz szükséges cserép kiutalását külön igénylő lapon kellett kérni és mire vásárláshoz szükséges utalványt kézhez kapták, megeredtek az ég csatornái és beázott a padlás, korhadásnak indultak a gerendák.

A bognárműhely előtt ronccsá tört szekerek, lovaskocsik és különböző gazdasági felszerelések várták, hogy megjavítsák őket. Bognárból nem volt hiány. Fűrész, balta és vonókés akadt, de nem volt nyersanyag, hiányzott a szerszámfa. A minisztériumban ugyan olyan határozat született, hogy engedély nélkül egyetlen szál fát sem lehet kivágni. Vágási engedélyt pedig csak kiszáradt fára adott a hatóság. A bognárműhelytől néhány százméternyire volt egy akácerdő, abban jó néhány sudarasan nőtt, vágásra érett akác, amihez a rendelet szerint nem volt szabad hozzányúlni. Igénylést kellett benyújtani s igazolni, hogy milyen célra kívánjuk a fát felhasználni. Persze ennek az igénylésnek, illetve engedélyezésnek sem volt rövidebb az útja annál, amit a cseréppel kapcsolatosan említettem.
Mit tehettek a bognárok?
A sötétség leple alatt esténként annyi elszáradt akácot vágtak ki, amennyi a következő napi munkájukhoz szükséges volt. A vezetőség pedig behunyta a szemét és örült, hogy görbe úton bár, de van szerszámfa a javításhoz.

Hörcsöginvázió
Senki sem tudja megmondani, hogyan szaporodtak el annyira, de azt mindenki érzi, hogy gyors beavatkozásra van szükség. Különben még a fű torzsát is letarolják ezek a veszedelmes rágcsálók. Érdekes, hogy a Békés megyében élő hörcsögvadászok – akik évről-évre kiszimatolták a különböző körzetekben fellépő inváziót – már tudták, hogy mi van Bábolnán, s jelentkeztek a hörcsögkárok megfékezésére. Igen ám, de a gazdaság vezetőjének kötve volt a keze. Előbb engedélyt kell kérni a felettes hatóságoktól, aztán indulhat a hadjárat. Az engedély helyett azonban olyan rendelkezés jön, amelynek értelmében ciánpasztillákkal kell a hörcsöglyukakat elgázosítani. De hol a ciánpasztilla? Igényelni kell, s ha a Vegyi anyagellátó leszállítja, kezdődhet az akció.
A hörcsögkárok hetek alatt hatalmas összegre rúgtak, s mire megérett a kukorica már a termés egyötödét megették a vörös bundájú hörcsögök. És ugyanonnan, ahol a ciánpasztilla használatát elrendelték, jött a szigorú megrovás: a birtok vezetői miért nem léptek fel idejében?
Igazoló jelentésében a jószágigazgató aláhúzta, hogy ők a hörcsöginvázió kezdetén a legegyszerűbb és legradikálisabb módszert akarták alkalmazni, de a felettes hatóság nem járult hozzá a békési hörcsögvadászok bevetéséhez. Ezzel a felelősségre vonás veszélye elhárult a bábolnaiak feje fölül, s a kárt odafent tudomásul vették.

Infláció
Olyan méretű, amilyenre még aligha volt példa a magyar történelem folyamán. A gazdaságban minden este kézhez fizetik a napszámosok munkabérét, és a mai munkabér-megállapítás holnapra érvényét veszti. Holnap egy nullával többet írnak az irodában a napszámbér után, de írhatnak akár kettőt is. azzal sem nyerne a napszámos.
A komenciósok nevetnek a markukba, de a pénzben megállapított munkabéresek sírnak. Még szerencse, hogy a gazdaság természetben is nyújt számukra ezt-azt, főként élelmiszert.

Infláció szavakban
Nemcsak a pénz jutott erre a sorsra, hanem a szó is. mindenki szónokol, minden napra jut néhány olyan összejövetel, ahol a szónokok szóáradatba burkolva tulajdonképpen semmit sem mondanak. Új fogalmakkal ismerkednek a bábolnaiak, új szavak kerülnek forgalomba. Ilyenek: reakció, koncesszió, urbanizáció, invesztáció, kooperáció és a leggyakoribb: az infláció.

Infláció - nyomtatásban
Soha ennyi brosúra nem érkezett Bábolnára. Brosúrába csomagolva küldik az agrártudomány kétes tételeit a kukorica pótbeporzásáról, az ikersoros vetésről, meg arról, hogy mi a titka a nagy termésnek.

Ámde a nagyterméssel továbbra is adós maradt a bábolnai határ, mert a növénytermesztők inkább tanácskoztak, mint dolgoztak. Már pedig – ahogy az egyik traktoros mondta, a sok tanácskozást megsínyli a vetemény.
A termelésben tapasztalható visszaesés persze nemcsak Bábolnát, hanem az egész országot hátrányosan érintette. Az 1950-es évekre 800 000 hektárra csökkent a kenyérgabona vetésterülete az 1930-as helyzethez viszonyítva. Ugyanakkor a termésátlagok növelésében nem sikerült lényegesen előrelépni. Ugrásszerűen megnövekedtek a parlagok. Kismértékben nőtt a kukorica, cukorrépa és a szántóföldi termesztésbe fogott zöldségfélék vetésterülete, de összességében kevesebb volt a termés, mint 1930-ban.
Még ennél is szomorúbb helyzet alakult ki az állattenyésztésben. Ennek legfőbb jellemzője, hogy az állatállomány az 1850-es évek színvonala alá fogyatkozott. Az állatszámlálások adata szerint 1938-tól 1945-1946-ig a haszonállatoknak 55 %- a pusztult el.
A szarvasmarha-állomány 1948-ra elérte ugyan a második világháború előtti nagyságot, de a fejőstehenek száma és a tejtermelés szintje nem volt kielégítő.
A juhászatban 1953-ra sikerült szám szerint elérni az 1938-as szintet, a lovak száma pedig végképpen megfogyatkozott. A sertéshústermelésben 1950-re sikerült megközelíteni az 1938-as állapotot.
Ezek a számok azonban egymagában nem tükrözhetik és nem is tükrözik a valódi helyzetet. Már hogyan is tükrözhetnék, hiszen a hozamok tejben, húsban egyaránt alacsonyak voltak. A kétezer literes tehenekkel, az évi 120-130 tojást tojó tyúkokkal, a három kilós gyapjúhozamot adó juhokkal visszacsúsztunk a külterjes viszonyok között gazdálkodó nemzetek sorába.
Erről a szintről akárcsak egy lépcsőfokkal is, de fel kellett kapaszkodni. Az első lépést kétségtelenül az jelentette, hogy a termelőszövetkezetek a tagok által közösbe adott igásállatok zömét vágóba küldték. Eltűntek az ökörfogatok, megritkultak a lófogatok és az induló nagyüzemek jóvérű tenyészállatokkal frissítették fel állományukat.
A gépesítés ekkor, még szinte teljesen a szántóföldi növénytermesztésre korlátozódott. A traktorok számával mérték itt is, ott is a gépesítés fokát, elfelejtve, hogy nemcsak a motorokba préselt lóerőnek, hanem a szakértelemnek és a szorgalomnak is nagy szerepe van a termelésben.



 

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz