Üdvözlet

Felhasználói név:
Jelszó:

Adatok megjegyzése
Bejelentkezés / regisztráció:

[ ]
[ ]

Véletlen képek



Közelgő Események

Nincs közelgő esemény

Találkozzunk a Facebookon!

Akik a régi szomszédságról beszélnek

1978 nyarán két egykori uradalmi szomszéddal találkoztam Bábolnán.
Az egyik: dr. Batthyány József, annak a Batthyány Kázmérnak a kései unokaöccse, aki az 1848-49-es szabadságharc idején a magyar kormány külügyminiszterként tevékenykedett, akinek a birtokait elkobozták Haynauék.
A másik: Nagy Vencel, a pannonhalmi Főapátság egykori jószágkormányzója, az ölbői és kiscsanaki birtoktestek legjobb ismerője. Azé az Ölbőé és Kiscsanaké, amelyik az államosítás óta szerves része Bábolnának.

A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátba a kíváncsiság hozta el Ausztriából, jennersdorfi otthonából Batthyány Józsefet, aki Budapesten végezte el az egyetemet és a család körmendi birtokának örököseként azon a birtokrészen gazdálkodik, ami túl a magyar határvonalon, az Alpok lábainál, Ausztriában terül el.
Két napig tartó szemlélődés a kombinát üzemeiben. Kísérőként szegődtem a vendégek mellé. (Batthyány József feleségével együtt látogatott Bábolnára és mindketten kitűnően beszélnek magyarul.) Felsővasdinnye, Tarcs, Alsóvasdinnye… az egykori Batthyány birtoknak az a része, ahol járunk. Múlt és jelen, s néhány lépésre már a jövő körvonalai bontakoznak ki.
Régi épületek, amelyeket talán már a Batthyány-uradalom építői emeltek. Az épületek régiek, de ami a flakon belül folyik, az új. Azzal kísérleteznek itt a bábolnaiak, hogy a régimódi legeltetésre alapozott juhászatot tovább korszerűsítsék. Új, nagytestű és az ikerellésben is kitűnő eredményeket biztosító fajtákkal folynak itt a kísérletek és olyan takarmányokkal, amelyek a zártrendszerű tartásban, azon belül a takarmány-értékesülésben jó eredményt ígérnek.
Batthyány József kérdez és jegyzetel. Aztán én kérdezem a vendéget és a választ egy mondatba tömörítve írom le.
„Azt hiszem, hogy Kázmér nagybátyám is örülne, ha most itt velünk együtt szemlélhetné mindazt, ami itt folyik, amiről én csak azt mondhatom, hogy mint gazda, sokat tanultam belőle.”
Ideírom azt is, amit az elkobzott családi birtokkal kapcsolatban Batthyány Józseftől megtudtam. Azt, hogy a szabadságharc külügyminiszterének birtokát 1849-ben az osztrák csapatok szállták meg. A kastélyt feldúlták, a magtárakat, pincéket feltörték, az istállókat kiürítették.
Batthyány Kázmér előbb Kossuth Lajossal Törökországba menekült, majd onnét Párizsba költözött. Ott halt meg viszonylag fiatalon, negyvenhat éves korában. Örököse az Angliába emigrált Batthyány Gusztáv lett, de a kisbéri birtok akkor már zárolt tulajdonként szerepelt.
A szabadságharc leverése után a nép elvesztette a független Magyarország megteremtésébe vetett hitét, a gazdálkodás pedig az egyensúlyát.
Visszaesett az állattenyésztésben korábban tapasztalt lendület is. Ezt a visszaesést elsősorban a lótenyésztés sínylette meg. Ahogy az egyik krónikás megjegyzi: „a földbirtokosok és a jobbágyok leszálltak a lóról és visszaváltottak az ökörre”.
Márpedig a Monarchia hadvezetésének továbbra is szüksége volt a lovakra. Így született meg Bécsben a döntés, hogy az elkobzott Batthyány-birtokon –ahol korábban is virágzó állattenyésztés és azon belül szép ménes volt – folytatni kell a tenyésztői munkát. De nem úgy, ahogy a régi gazda csinálta, hanem ahogy a Monarchia katonai érdekei követelik.
Az 1867-es kiegyezés után lényeges változás állt be a kisbéri Batthyány-féle birtok tulajdonjogi helyzetében. A magyar állam megvásárolta a Bábolna szomszédságában fekvő birtokot, éspedig nem is olcsón. A kincstár egymillió hétszázezer forintot fizetett érte.
A kisbéri állami birtok területének zömét 1962-ben a Bábolnai Állami Gazdasághoz csatolták és azóta a bábolnaiak gazdálkodnak azokon a határrészeken is, amelyeket Batthyány Józseffel sorra látogattunk. Az Ausztria szerte ismert, jó gazda hírében álló bábolnai vendég úgy beszélt nekem a család és a birtok múltjáról, mint akinek a kisujjában van a magyar történelem. Őszintén szólva, meglepett az a tájékozottság, amelyet Kisbér, Vasdinnye és Bábolna helyzetének alakulásával kapcsolatosan kinyilvánított Szinte naprakész adatokat hallottam tőle arról, hogy milyen eredményeket ért el Bábolna a hústermelésben. (Úgy látszik, Ausztriában is jól áramlik az információ.)

Nagy Vencel, a Pannonhalmi Főapátság egykori jószágigazgatója, aki már túl van a nyolcvanon, szellemi és fizikai frissességét tekintve akár húsz esztendőt is letagadhatna. Persze, nem teszi. Mindenről és mindenkiről őszintén beszél, mindenről önálló véleménye van. Így szinte felesleges is abba a mindent tudó kis noteszbe belelapoznia, amit ő szerkesztett, ami hű tükre a főapátság volt birtokain folytatott gazdálkodásnak, így annak is, hogy menyi állat volt Ölbőn és Kiscsanakon.

Az ölbői határrészen járunk. Nyárfaerdő szegélyezi az aszfaltozott üzemi utat és az erdő árnyékába telepített baromfifarmokról szállítójárművek kanyarodnak ki. Errefelé tenyésztojást terem az erdő, meg csirkét milliószámra. Az üzemen belül bármerre járunk, hasonló a látvány.
Nagy Vencel, az ölbői birtok egykori vezetője alaposabban körül szeretne nézni.
„Semmi akadálya” – szól hátra a gépkocsivezető és megállunk.
Vencel atya pedig magyaráz.
„Itt volt az ölbői szeszgyár, ami – hogy mai kifejezéssel éljek – kisegítő üzeme volt gazdaságunknak. Zömében burgonyát főztünk ki szesznek, meg különféle terményeket. Ez a kis gyár volt kármentőnk olyan esztendőkben, mikor az esős nyárban kicsírázott a gabona és őrlésre csak a szárazat tudtuk felhasználni. Amott az út másik oldalán állt a kétszintes igazgatósági épület, azon túl pedig a gazdasági épületek sorakoztak. Az ölbői tó sem így nézett ki, mint most. Tele volt hínárral… nem tudtunk mit kezdeni vele. A hídon túl volt a csikaink legelője, meg a karám, amögött meg szántó…”
Meg-megállunk. Menet közben jegyzetelek.
„Nocsak, maradt itt valami a régi időkből is. a szeszgyár kéménye, ami úgy áll, mint valami őrtorony. Nem is tudom, miért hagyták itt, hiszen a szeszgyár réges-régen megszűnt, a bábolnaiaknak se burgonyájuk, se defektes gabonájuk…”
Az egykori gazdasági épület most a szakmai képzés egyik fellegvára. Baromfigondozók, állattenyésztők tanulnak falai között.
A csikólegelőn viszonylag kevés a változás. Talán csak annyi, hogy a legelő egyik szögletébe lovas pályát építettek… messziről látni lehet az ugratókat, a színesre festett akadályokat.
Nagy Vencel kérdez.
„Látom, a gyárhoz tartozó épület – ami az én időmben iroda volt – átépítették…’
„Igen, átépítettük – válaszol a gépkocsivezető - méghozzá magunknak. Itt rendeztük be a kettes szocialista brigádklubot és itt van a horgásztanya is. A mögött - - a tó vonulatában – üdülőtelkeket hasít ki a gazdaság saját dolgozóinak. Az igénylések már lezárultak és az igénylők hamarosan hozzá láthatnak az építkezéshez. A telekért – amit egy emberöltőnél is hosszabb időre kapnak juttatásként a dolgozók – néhány forint bérleti díjat fizetünk.”

Ez is bábolnai specialitás.
Betérünk a brigádklubba. Üdítőt iszunk, beszélgetünk. Friss az üdítő, tágas és jól berendezett a klub, amelynek helyiségeit ízlésesen rendezték be.

A Nagyigmánd felőli egykori szomszéd: Bóday Imre. Ő már nincs az élők sorában, de levele – amelyet 1899-ben írt Budapesten lakó nővérének – olyan dokumentum, ami – bár más vonatkozásban – de a bábolnai múlt egy érdekes részletére világít rá.
Részlet a levélből:

„Nehéz helyzetben vagyunk, mert errefelé igen magasak a napszámbérek. A bábolnaiak verték fel azzal, hogy egy napra 40-50 krajcárt fizetnek. Ez kétszerese annak, amit más vidéken kukoricatörésért kérnek a napszámosok. Emiatt sok a kiadás, ezért nem tudok neked most pénzt küldeni.”

Bóday Imre levelében nem állított valótlant.
Ennek beszédes bizonyítéka az a napszámjegyzék, amelyet a bábolnai irattárban találtam. A jegyzék egyik lapján 17 gyalogmunkás hetibérét számolták el.
Az elszámolás dátuma: 1899. október 26. Eszerint a kukoricatörésben részt vevő nőknek 40 krajcár, a férfiaknak pedig – akik a répát és a trágyát rakták a szekerekre – 50 krajcár volt a napszámbérük. Ez a napszám irányadó volt a környéken.



 10.0 - 1 vote 

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz