Üdvözlet

Felhasználói név:
Jelszó:

Adatok megjegyzése
Bejelentkezés / regisztráció:

[ ]
[ ]

Véletlen képek



Közelgő Események

Nincs közelgő esemény

Találkozzunk a Facebookon!

Népesség szolgálat, komenció

Meggyorsult az idő futása a ménesbirtokon. Ezt bizonyítják az alábbiak is.
Bábolnán az 1890-évi népszámlálás adatai szerint 1490 személy lakott. A polgári állományba tartózók 1111-en voltak, ami azt jelentette, hogy a pusztai rangsorolásba tartózó dunántúli helységek között Bábolna volt a legnépesebb. A ménesbirtok körül levő aprófalvak egy részén, így Etén, Kisigmándon és Csepen is ezren alul volt a lélekszám.
Ámde a település jellegét és rangját akkoriban még nem a lakók száma döntötte el, hanem az a tény, hogy Bábolnán, a ménesbirtok vezetőin, állatorvosain, no meg a vendéglősön kívül szegődményes cselédek, méneskari szolgálatot teljesítő katonák és szolgák, nem pedig adófizető polgárok laktak. Saját családi háza, senkinek sem volt, s ez határozta meg Bábolna pusztai jellegét.
A polgári állományba sorolt személyek közül 534 volt a férfi, s 577 a nő. A ménesbirtokhoz tartozó katonák és katonai alkalmazottak 359-en voltak. Ebből 320 férfi és 39 nő. A nők a katonai állományba sorolt tisztek és tiszthelyettesek asszonyai, lányai közül kerültek ki.
Bábolnán a korábbi összeírásokban még külön szerepelt a kocsmáros és az úgynevezett „bebíró zsellér”. A kocsmáros Bábolna közepén, a kastéllyal szemben – a Mészáros út északi oldalán – a bebíró zsellér pedig a szomszédos Bana községben lakott. Zsellérekből az 1828-as összeíráskor 40 bebírót tartottak nyilván. Valamennyien az 1780-as években váltak Bábolna bebíróivá, amikor a Szapáry család birtokán jobbágyi szőlőskerteket létesítettek. Valamennyiüket név szerint sorolja fel az összeíró, így tudjuk, hogy akkoriban kiket számoltak az uradalomtól függő viszonyban álló családok közé.
Az 1828. évi általános összeíráskor Prasch György volt a bábolnai nagykocsma bérlője. – Róla az összeírásban ezt olvashatjuk:
„Prasch György uradalmi kocsmáros az itteni uradalmi vendéglőben lakik külön lakrészben. A vele együtt dolgozó és ugyancsak a vendéglő épületében lakó 16-20 év közötti szolgaszemélyzet száma tíz fő. Van egy házatlan zsellér, hat szolga és három cselédlány. A kocsmárosnak van négy igásökre, egy meddő tehene, két darab egyenként három évesnél öregebb tinója, továbbá két darab egyenként három évesnél öregebb igáslova.”
Feltűnő, hogy ennél több polgári személyről nem szól az írás. Nem szerepel az összeírásban a bábolnai katolikus templom papja és sekrestyése sem, holott az egyházi följegyzések – amelyek töredékekben bár, de ránk maradtak – azt bizonyítják, hogy ebben az időben is ellátták Bábolnán az egyházi feladatokat. Föltehető, hogy a banai, vagy valamelyik szomszéd községbeli plébános járt át ez idő tájt az egyházi teendők elvégzésére.
Rendszeres iskolai oktatásról 1828-ban még aligha lehetett beszélni. Részben azért nem, mert Bábolnán a tényleges szolgálatukat töltő katonák nem nősülhettek, így gyermek is kevés lehetett. Csak a tiszti és altiszti rangban levők, alapíthattak családot felsőbb hozzájárulással. Bábolnán ebben az időben sorozott, illetve verbuvált katonák látták el az állatgondozással erdőtelepítéssel és szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatos teendők zömét.
A „regulázás” – így hívták akkor a katonai renddel és fegyelemmel összefüggő gyakorlatokat – nemcsak a tiszteletadást, a kötelmek megismerését, hanem az általános ismeretek iskolázását is magába foglalta. A bábolnai okmányok többször is említik, hogy a tisztikar tagjai „regulát” tartottak, amelynek keretében szó volt az állatok egészségének megóvásáról, a ménesbirtok házirendjéről, sőt a Bécsből érkezett fontos rendelkezésekről is, amennyiben azok a közkatonák szolgálatával kapcsolatosak voltak. Külön regulázták a lovakkal foglalkozó méneskatonákat, és külön a katonabéreseket, de a regula mindkét csoportnál szigorú volt.
A katonabéresek, de a méneskari katonák sem kaphattak szabadságot. Gyakori volt a szökés, pedig ezt a hadseregben akkor feltűnő szigorúsággal és kegyetlen megtorlással próbálták meggátolni. A szökési kísérletért, ha a szökevényt Bábolna határában fogták el –hatvannapi szigorított fogság járt. Ennek a szigorított fogságnak voltak olyan változatai, amikor minden második nap kapott enni a rab. A böjtnapokat sötétzárkás napok váltották, és ha a börtönfegyelem ellen vétett az elítélt, kurtavas, esetleg kikötés volt a mellékbüntetés.
Ha a szökevény Bábolna határán kívül került kézre, hatévi várbörtönre ítélték. Kivételes méltányosságnak számított, amikor ennél enyhébb büntetést róttak ki a szökevényre. Azt viszont minden esetben előírták, hogy a szabaduló rab tényleges katonaidejét ott töltse le, ahonnét dezertált. A várbörtönből az őrmester is csak közlegényként kerülhetett vissza előző szolgálati helyére. Ha pedig a börtönviselt korábban is közlegény volt, Bábolnán a legalacsonyabb és legnehezebb munkára osztották be.

Bábolnán az 1867-es kiegyezés után változott a szolgálat rendje. Ettől kezdve a katonabéreseknek és méneskari katonáknak – amennyiben Bábolnán akartak letelepedni – ugyancsak engedélyezték a családalapítást. Ámde a kiszolgált katonák közül kevesen vállalták ezt a szolgálatot s így a környékből toboroztak gazdasági cselédeket.

A gyalogmunkák végzésére szegődményeseket, sommásokat és napszámosokat alkalmaztak.
A szegődményes gazdasági dolgozók száma 1895. december 31-én 258 fő volt, akiket munkakörök szerint, továbbá a szolgálati rangjuknak megfelelően soroltak be különböző szegődményes-kategóriába. Ezek a kategóriák azonosak voltak a Mezőhegyesi Ménesbirtokon levőkkel.

Bábolnán szolgált: egy első gazda, hét második gazda, egy magtáros, négy csősz, nyolc tiszti kocsis, huszonkilenc igáskocsis, hét öregbéres, nyolcvan szekeres béres, nyolcvan ostoros, egy tehenes-számadó, egy juhászbojtár és két juhászlegény.
Ezen kívül volt három irodaszolga, egy templomszolga, egy fa-raktári szolga, két állatkórházi szolga, három udvaros-legény, öt éjjeliőr, egy erdő- véd, egy iskolakertész, egy szülésznő, továbbá egy kanász, aki a cselédség disznait őrizte.

Öregbéres, szekeres béres, ostoros, erdő- véd…
Előveszem a Magyar Értelmező Kéziszótárt, s keresem a precíz meghatározást, de kiderül, hogy az ostoros és az erdő- véd munkakörével kapcsolatosan nincs eligazítás. Sőt az öregbéres és a szegődményes teendőjével kapcsolatban sincs körülírás. Fölkerestem hát a bábolnai múlt élő lexikonjaként emlegetett Trescsik Ferencet – aki már túl volt akkor a nyolcvanon – s tőle az alábbi eligazítást kaptam:

Egy öregbéres szolgált minden olyan majorban, ahol ököristálló volt. Tulajdonképpen ők voltak a béresgazdák.
A szekeres béresek szántottak, vetettek, és őrájuk tartozott a mezei szállítás is.
Az ostoros – 14-16 éves korú legényke – a szekeres béres segítőtársaként fél-komencióért dolgozott. Ő villázta fel a szénát a szekérre, amit aztán a szekeres béres rakott meg. Az ostoros dolga volt a helyettesítés, ha a szekeres béres megbetegedett.
Az erdő- véd tulajdonképpen az erdőőri teendőket látta el. Ebbe tartozott a téli fakitermelés ellenőrzése, a cselédségnek juttatott rőzsejárandóság kimérése, továbbá az orvvadászok távoltartása.
Az állandó szolgálatban állók járandósága a táblázat szerint alakult.




A tiszti kocsisoknak parádés ruhát csináltattak. Erre személyenként 200 forint kerete volt a gazdaságnak. A tiszti kocsisok parádés járandósága egy évre egy pár csizma, egy nyári vászonöltöny és egy mellény. Minden második évben zsinóros nadrág. Minden harmadik évben atilla és minden negyedik esztendőben kócsagtollas kalap és parádés szűr.

A gyalogmunka végzésére sommásokat (hónaposokat) szerződtetett az uradalom. A munkabér az életkor, az évszak és a munkaképesség szerint változott. A havi kereset legalacsonyabb volt januárban és februárban. Ezekre a hónapokra 12 forintot kapott a teljes munkaértéket képviselő sommás. A márciust 14, az áprilist 15, a májust 16, a júniust 18 forintjával számolták el. A júliusi és augusztusi munkabér volt a legmagasabb, kereken 20 forint. Ettől kezdve a nappalok rövidülése arányában csökkent a sommások havi bére.
Külön kikötésként szerepelt a szerződésben, hogy az egy sommásra jutó átlagkereset egy esztendőre számítva nem lehetett több 185 forintnál.
Tehát egy év alatt kevesebbet keresett a sommás, mint amennyit a tiszti kocsis parádés ruhájára évente költöttek.
A távolabbi vidékekről szerződtetett sommásokat Bábolna kerületeiben a szerint osztották el, ahogy a mezei munka végzése megkövetelte. Minden kerületnek külön hónapos szállása és sommáskonyhája volt. A szálláshelyként használt hodályt két részre osztották. Egyikben a nők, a másikban a férfiak éjszakáztak. A bútorzat hosszú asztalokból és támla nélküli padokból állott. A férfiak holmijukat katonaládákban vagy zsákokban tartották, a nők pedig a szalmazsákjuk fejrésze fölött levő polcokon és dobozokban helyezték el holmijaikat.
A részmunkásoknak – aratóknak, szénakaszálóknak, cséplőgép mellett dolgozóknak stb. – a környéken kialakult bérezés szerint állapították meg a járandóságát.
Ez 1895-ben így alakult:

Az aratók
Egy kataszteri hold kalászos gabona learatásáért, a kévék tizennyolcával rendelt keresztbe rakását is beleértve, 3 forint készpénzt, 8 kiló búzalisztet és 5 kiló rozslisztet juttatott a gazdaság. A lisztet az aratók közös konyhájára szállítva előlegezték, s a sütés-főzéshez a tüzelőt az aratóbéren felül biztosították.

A gabonahordás és asztagolás munkadíja
A learatott gabonát a tarlón álló keresztből vendégoldalas szekérre, majd pedig a szérűskertben a szekérről asztagba rakták. A hordással kapcsolatos villázásért kataszteri holdanként egy forintot kapott a csapat. Az asztagrakók kötelességét – amit az asztagok beázása, kicsírázása védelmében pontokba szedve írtak elő – külön aláhúzva emelték ki.

Kapálás és kukoricatörés
Egy hold magkukorica kapálásáért – az egyelést és fattyazást is beleszámítva – két forint ötven krajcár szakmánybért kaptak a kapások. A kukoricaszedés munkadíját természetben adták ki. A letört és megfosztott csöves kukorica tizenegyed része, vagyis minden tizenegyedik mázsa jutott a szedőknek. Az 1/11-ed részért három osztályba kellett válogatni és külön góréba hordani a termést. A kukoricaszár levágásáért kévébe kötéséért és kupacozásért holdanként egy forint volt a fizetség.

A burgonya
A burgonya kapálása és töltése kataszteri holdanként egy forint ötven krajcáros keresetet jelentett a szakmányban dolgozóknak. A gazdaság lóvontatású burgonyaszedő gépei megkönnyítették a betakarítást. A gépek után a kézzel felszedett gumókat külön osztályozva vermelték el. Ezért – beleértve a fogasolás utáni böngészést is – kataszteri holdanként nyolc forintot kaptak a szedők.

A takarmányrépa
A kisorolást követő sarabolásért holdanként egy forint harminc krajcárt, a második kapálással együtt végzett répaegyelésért öt forint hetven krajcárt, a harmadik kapálásért öt forintot, a termés felszedéséért pedig nyolc forintot biztosított a munkavállalóknak a szerződés.

Szénakaszálás és - gyűjtés
A réti széna betakarításáért kataszteri holdanként három forint volt a munkabér. (A szomszédos uradalmakban nem pénzért, hanem részért kaszáltak, gyűjtöttek, a környező falvak állattartó kisemberei.)
Bábolnán – nyilván a szénaszükséglet szorítása miatt – nem adtak részibe kaszálót. Még az árokpartokat sem. Lóvontatású rendsodrót és keretes gereblyét biztosítottak a bérmunkásoknak a gyűjtéshez. Aki a rendsodrót és szénagereblyét igénybe vette, annak csak két forint hetven karajcárt térítettek kaszálás és boglyázás címén.

Cséplés, kazalozás
A gabonafélék cséplését gőzzel hajtott cséplőgépek végezték, de a gépek kiszolgálásához sok munkáskézre volt szükség. A cséplő munkacsapat részért dolgozott. Ők az elcsépelt termés 1/28-ad részét kapták és azon a munkakörüknek megfelelő arányban osztoztak.
Legtöbbet kapott az etető és a kazalos, a legalacsonyabb rész pedig a polyva hordó lányoknak jutott. Az uradalom a cséplőrészt a munkások lakóhelyére szállította. Zabból azonban senki sem kapott arató és cséplőrészt természetben. A kicsépelt zab mázsája után 20 krajcár járt a cséplő csapatnak.

Érdekesek azok a feljegyzések is, amelyek a sommások, részaratók, cséplőcsapatok és minden egyéb mezei munkára szerződtetett idénymunkások toborzásával kapcsolatosak.
A bábolnaiaknak megvoltak azok a kulcsemberei, akik évről-évre összeállították falujukban az uradalom igényeinek megfelelő létszámú és összetételű csapatot. Ezek a kulcsemberek – vagy, ahogy akkor hívták őket – az arató-cséplő és hónapos gazdák – összekötő kapocsként működtek, vállalva a szerződésben előírott kötelezettségek betartását. Nem volt titok, hogy ezek a gazdák külön járandóságot kaptak az uradalomtól, de azt, hogy mennyi volt ez a járandóság, nem rögzítették a ránk maradt megállapodások.
Honnét toborzott idénymunkásokat Bábolna?
Sommás, illetve hónapos munkára az északi országrészből – Zólyom, Liptó és Turóc megyékből – szerződtettek szlovák családokat. Az aratást, cséplést, szénabetakarítást a Győr és Komárom megyékből szerződtetett részes munkásokkal végeztették.
Az idénymunkások szociális körülményeiről nem esik szó. Arról viszont igen, hogy a hónaposok közül majdnem minden esztendőben meggyökeresedett Bábolnán egy-két fiatal.
Akadt, aki cselédlánynak szegődött valamelyik bábolnai tiszti család vagy éppen a kasznárék szolgálatába. Az sem volt ritka eset, hogy a zólyomi sommás-legény bábolnai uradalmi cseléd lányát vette feleségül és a következő esztendőben már ő is komenciós cselédként szolgálta az uradalmat.



 

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz