Üdvözlet

Felhasználói név:
Jelszó:

Adatok megjegyzése
Bejelentkezés / regisztráció:

[ ]
[ ]

Véletlen képek



Közelgő Események

Nincs közelgő esemény

Találkozzunk a Facebookon!

Kettőn áll a vásár

Okmányok, amelyeknek nyomán lépésről lépésre követhetjük a birtok megszerzésének krónikáját.

Mezőhegyes, 1788. szeptember 30.
Csekonics József, akit 1786-ban mezőhegyesi látogatása után II. József a Monarchia ménesi és pótlovazási parancsnokává nevezett ki, kézzel írott jelentést küld Bécsbe, az udvari haditanácsnak és beszámol arról, hogy a szeptember 17-én kiadott legfelsőbb utasítás szerint végigjárta a Pest feletti vidék dunántúli részén fekvő pusztákat és szemrevételezte azokat az uradalmakat, amelyek az udvari haditanács által előírt célkitűzéseknek megfelelnek.
„Sajnos – írja jelentésében Csekonics százados – a Komárom megyei birtokosok már korábban bérbe adták pusztáikat, így az udvari haditanács által sürgetett birtokvásárlást máról holnapra nem lehet nyélbe ütni”.

Mezőhegyes, 1788. október 8.
Bécsnek sürgős az ügy és újabb parancsot küld Mezőhegyesre a ménesi és pótlovazási parancsnoknak a megfelelő terep kiválasztására. (A sürgető okmánynak nem leltem nyomára.)
Csekonics válasza viszont megkerült. Ebben leírja, hogy a Szapáry család tulajdonában levő Bábolna pusztabirtokot alkalmasnak találta arra, hogy ott katonai ménest létesítsenek. Ámde Bábolna tulajdonosával, gróf Szapáry Józseffel nem tudott az adásvételről tárgyalni, mert a gróf külföldön (valószínűleg Bécsben) tartózkodott.

Bécs, 1789. január 10.
A Legfelsőbb Udvari Haditanács megkapta a Budán székelő Magyarországi Főhadparancsnokság december 27-én kelt jelentését és ezzel kapcsolatban fontosnak tartja, hogy Bábolna minél hamarabb adassék át a mezőhegyesi katonai méntelep irányítása alá, a Legfelsőbb Udvari Haditanács által maghatározott célra.
Az utasítás hangja még a korábbiaknál is szigorúbb. A Legfelsőbb Udvari Haditanács arra kötelezi a Magyarországi Főhadparancsnokságot, hogy a parancs végrehajtásától számított tizennégy napon belül jelentse: mit végzett Bábolna adásvételi szerződésének gyors előkészítése érdekében.
(Tizennégy nap alatt Bécsből Budára, onnan Mezőhegyesre, majd ezt az utat vissza Bécsig megjárni, egymagában is komoly teljesítménynek számított.)

Buda, 1789. január 23.
A Magyarországi Főhadparancsnokság külön futárral jelentést küld Bécsbe, hogy a kézhez vett legfelsőbb parancs szerint mindent megtesznek az adásvétel gyors és zavartalan előkészítéséhez, majd pedig a birtok átvételére. Jelentésükben felsorolják, hogy:
  1. A Budai Helytartótanács futárral küldte el levelét Bábolnára, és a tulajdonostól sürgős javaslatot kért a birtok eladásának részleteiről.
  2. Megbízást adtak a királyi jogügyek győri igazgatójának arra vonatkozólag, hogy a leltározást és az adás-vételi szerződés előkészítését késedelem nélkül kezdjék meg, majd pedig a lehető leggyorsabban fejezzék be.
  3. A bábolnai leltározáshoz kijelölték a szakértőket, akik készen állnak arra, hogy azonnal a leltározás színhelyére utazzanak.
  4. A Magyarországi Főhadparancsnokság nem tűr halasztást, lazaságot és időhúzást az adás-vételi szerződés előkészítésére kijelölt személyek részéről.


Bécs, 1789. február 24.
A Legfelsőbb Udvari Haditanács türelmetlen hangú parancsot küld Budára, a Magyarországi Főhadparancsnokságnak és utasítja, hogy három, de legkésőbb négy hét alatt végérvényesen rendezze el a bábolnai birtok átvételét, mert a tenyésztői munka beindítása nem tűr halasztást.
A vételárról és annak lerovásáról, de még csak az irányárról sem esik szó ezekben az iratokban. Viszont érződik az utasításokon, hogy őfelsége türelmetlen és a pénz végeredményben nem számít. Az a legfontosabb, hogy a Legfelsőbb Udvari Haditanács jelenthesse II. Józsefnek, hogy Bábolna adásvételét végképp nyélbe ütötték.

Bábolna, 1789. február 21.
Szapáry József, a birtok ura érzi, hogy nyeregben van és igyekszik az előnyös helyzetet saját javára kihasználni. Írásban közli a Magyarországi Főhadparancsnoksággal, hogy Bábolna pusztabirtok egy részét már korábban bérbe adták, s a bérlővel kötött szerződést máról holnapra nem rúghatják fel. Ezt előbb rendezni kell, és csak azután kezdődhet a leltározás.

Buda, 1789. március 3.
A Budai Helytartótanács futárpostával jelenti Bécsbe, hogy a leltározásra kijelölt hivatalos személyek elindultak Bábolnára. Utasítást kapott a győri kamarai adminisztráció különmegbízottja is, hogy a leltározást késedelem nélkül kezdjék el, majd pedig megszakítás nélkül folytassák és a legrövidebb idő alatt fejezzék be.
Amint a Budai Helytartótanács jelentésében említi az elvi megállapodás már korábban létrejött a vevő és az eladó megbízottai között és ennek alapján a leltár ismeretében kikerekedő vételárat a Magyar Kamara fizette ki. De, hogy a kamara se károsodjon, a Legfelsőbb Udvari Haditanács, döntést hozott a kártalanításra. Eszerint a Szlavón-bánáti Hadi-kommandó és az Eszéki Várparancsnokság átadja a kezelésében levő folyami révátkelőhelyeket a kamarának. Az átadásról a Legfelsőbb Hajózási Hivatal közvetlenül a Bécsi Udvari Haditanácstól kapott utasítást.

Bábolna, 1789. március 4.
Feljegyzés szerint Szapáry József gróf egész nap ügyvédjével, Benyovszky Györggyel tárgyalt. A tárgyalást nem rögzítették jegyzőkönyvben, de bizonyosra vehető, hogy szó esett azokról a mesterkedésekről is, amelyek arra irányultak, hogy a keveset, vagy éppen semmit érő leltári vagyontárgyak felbecslésekor hogyan járjanak el. A felértékelésre külön eljárást dolgoztak ki, például:
Az épületeket nem a leltározás alatt lévő állaguk szerint értékelik, hanem külön számolják az építőanyagot, az építők munkadíját és egyebeket. Persze mindent úgy, mintha csak tegnap építették volna. Holott az épületek – különösen a gazdasági épületek – meglehetősen rozzant állapotban voltak.

Győr, 1789. április 6.
A Győri Kamarai Adminisztráció különmegbízottja, Pózner Ferenc kamarai összeíró jelenti, hogy a Budai Helytartótanács rendeletét gróf Szapáry József tulajdonában levő Bábolna és Kajánd pusztabirtokokról az összeírás elkészült és ezzel egy időben összeírást készítettek a gróf Bana községben levő birtok részéről is.
Hosszú lenne ezt a vaskos iratcsomót szó szerint ismertetni, hiszen a leltározók – akik között maga a gróf és annak ügyvédje Benyovszky György, valamint a szakiparosok és a szomszéd falvakból érkezett felesketett tanúk is részt vettek – több csoportra osztva végezték el a felmérést, illetve az értékbecslést.
A leírás bevezetőjében ezeket olvashatjuk:
„Bábolna pusztabirtok és Kajánd pusztabirtok a Kisalföld síkjában fekszik. Napkelet felől a vallásalaphoz tartozó Kiscsanak pusztabirtokkal szomszédos. Északi szomszédja Ács falu, amelyet gróf Eszterházy Károly és több nemes birtokol, de birtokrésze van Ácson a vallásalapnak is. Napnyugat felől azzal a Bana faluval határos, amelynek határában Szapáry Józsefnek egyéb javai mellett 25 jobbágytelke is van. Ez a falu egyébként sok nemesi birtokosé, mégpedig örökjogon, de részben vásárolt javak révén is. Végül déli szomszédja a már korábban említett vallásalaphoz tartozó Ölbő pusztabirtok. Bábolnát és Kajándot, e két pusztabirtokot a szomszédos birtokterületektől mesterségesen felhányt határhalmok választják el. Kivéve Bana felé, mely irányban körülbelül két hold szántóterületnyi, hosszan elnyúló sávban egy vízfolyás képezi a határt. Határvita egyik szomszéddal sincs továbbá a gróf és ügyvédje kijelentése szerint a pusztabirtok nem áll peres eljárás alatt egyetlen bírói fórum előtt sem."
Az uradalmi épületek sorában elsőként említik a leltározók a bábolnai vendégfogadót, amelyhez egy 600 akós borospince, tizenkét szekér számárra egy oszlopos kocsiszín, továbbá harminc ló elhelyezésére alkalmas istálló van. Külön kút és szénáskamra (pajta) tartozik még a vendégfogadóhoz. Mindezt részletesen értékelve 5 251 forint 38 krajcárra értékelte a leltározó bizottság.
A kastély épülete zsindellyel fedett (fazsindely) nyolc szobával, éléskamrával és konyhával rendelkezik és valamennyi helyiségnek boltíves kiképzése van. A kastély épületének közvetlen folytatásaként épült egy lóistálló, ami tizenhat ló elhelyezésére alkalmas, továbbá ott van egy hosszú birkahodály. Az épületsort hátul fal zárja el, s ezen keresztül kapu vezet át a gyümölcsösbe. Ettől jobbra és balra épült fel két ól az aprójószág számára.
A kastélyt a melléképületekkel együtt 11 092 forintra értékelte a leltározó bizottság.
A hombár (üres) a konyhakert a gyümölcsös és a kerti út külön fejezetben szerepel. Feltüntették a leltári jegyzőkönyvben, hogy a hombár háromszintes, hossza 15 öl és 1 láb, szélessége 5 öl és 3 láb, befogadóképessége pedig 14 000 mérő gabona.
Ennek a négy tételből álló résznek a leltári értékét 4 736 forintra becsülték.
Az uradalmi számtartó, a kertész, továbbá a szolgalegények lakóépületei illetve szálláshelyei összesen 1 398 forint becsértékkel szerepelnek, az uradalmi kovács lakóházát pedig 897 forintra értékelték. A leltári mellékletben azt is feltüntették, hogy a kovács az uradalomtól kapott lakásért évi 8 forint bérletet fizet.
Külön tételcsoportba sorolták a templomot, a plébánia épületével és a haranglábbal együtt. A plébános lakását, kertjét együttesen 1 132 forintra értékelték, megjegyezve, hogy a templom és a plébánia a grófi telekre épült, s ezért grófi tulajdon. Maga a templom - amelyről a szemlebizottság tárgyilagosan megállapította, hogy elhanyagolt állapotban van – 2 367 forint 11 krajcár értékkel szerepelt. A templom mellett álló haranglábért 36 forintot számoltatott fel a gróf becsértéknek. Ez az összeg akkori munkabérre átszámolva egy szolgalegény ötévi fizetésének felel meg.
Számot adnak a leltári feljegyzések olyan uradalmi jövedelemforrásokról is, mint a téglaégetés, az urasági szőlőprés használata, továbbá a kajándi pusztarészen levő korcsma bérleti díja.
Az égetett tégla ezréért hat forintot számoltak az uradalmi szőlőprés használatáért pedig a szőlővel rendelkező banai jobbágyok a kipréselt mustnak minden tízedik iccéjét szállították be a grófi pincébe. A Bakonyéren állt egy roskatag vízimalom, a malom előtt pedig 51 holdas malomtó. Ahogy a leltározók feltüntették, a malom, őrlésre alkalmatlan volt és annak felújításához 1 800 forintot kitevő építőanyagra, munkadíjra lenne szükség.
Az uradalom területén összesen tizenkilenc zsellérházat írtak össze. A házas zsellérek egyenként évi 24 nap gyalogrobottal tartoztak az uraságnak. Egy napi robot elszámolása tíz krajcárjával történt. Ebből könnyű kiszámítani, hogy abban az időben milyen olcsó volt a munkaerő.
Leltárba vették a felmérők, hogy Bábolna 6 600 holdnyi összterületéből mennyi volt a szántó. Eszerint 890 hold volt „eke alatt”, az uradalmi legelők területe pedig 5 205 holdat tett ki. A többi 505 hold erdő, vízjárta terület és kert megjelölésével egy tétel alatt szerepel a leltárban.
Önálló fejezetet készített a leltározó bizottság a birtok legelőterületéről, illetve a legelők bérlőjéről, a gazdag bábolnai juhászról. Ennek a juhásznak 600 birkája volt és legelőbérlet fejében évente 600 forintot fizetett az uraságnak. Külön kikötésként szerepelt a természetbeni járandóság. Ezen a címen évente 24 bárányt szolgáltatott be a „fűbérlő” a grófi konyhára.
A banai egésztelkes jobbágyokra kivetett robotot két részre osztva határozta meg az uraság. A fogattal rendelkezőknek évente 52 napot, a gyalogjobbágyoknak pedig 126 napot kellett a grófi földeken robotolniok, éspedig akkor, amikor az uraság azt elrendelte. Az igaerővel robotolók saját kenyerükön, abrak- és szénatérítés nélkül végezték el a rájuk kirótt fuvarozást és természetesen a gyalogrobotos is maga gondoskodott élelemről, favágáskor fejszéről, fűrészről, szénagyűjtéskor villáról, gereblyéről. A jobbágyok fogatos és gyalogos szolgáltatásaihoz számoltak egyéb bevételeket is, többek között ehhez a földesúri bevételi forráshoz csatolták a bérbe adott vendéglők, továbbá a mészárszékek bérletéből származó összegeket.
Szapáry József gróf évi bevétele mindent egybevetve 32 716 forint volt. Nem tünteti fel a leltár azt a bevételt, amit a grófi tehenészet és a ménes jelentett. Igaz, hogy a tehenészetből származó hasznot a grófi konyha emésztette fel, így az pénzben nehezen lett volna mérhető.
Sokat elárul a leltár arról is, hogy mennyi volt a bérük Bábolnán és Kajándon az uradalom alkalmazottainak, szolgáinak.
Az uradalmi számtartó készpénzben évente 205 forint 57 krajcár „kasznár-bért” kapott, amit apróbb természetbeni járandósággal toldott meg az uraság.
A birtok első csőszének 63 forint, a második csősznek pedig 37 forint volt az évi bére. A csőszház messzire volt a kastélytól és biztosra vehető, hogy a járandóságukat a gróf és a számtartó tudta és beleegyezése nélkül „kiegészítették” az urasági mezőőrök, akik – mint egy korabeli vádirat tudtul adja: a felesben lekaszált sarjúszéna részelésénél a banai jobbágyokkal összejátszva, huszonhárom petrence szénával károsították meg az uraságot.
A 6 600 holdnyi földterület értékének becsléséről egyetlen szót sem ejtettek a leltározók. Valószínű, hogy ezt a birtokon levő vagyontárgyak és különféle bevételi források értékétől teljesen elkülönítve döntötték el. A végösszeget megállapító alkudozásokról nem maradtak ránk okmányok, sőt azt sem lehet egész pontosan megállapítani, hogy ki döntött? A Legfelsőbb Udvari Haditanács, vagy pedig maga a császár? Az viszont bizonyos, hogy Szapáry Józsefnek kitűnő kapcsolatai voltak a bécsi udvarral, s magával a Legfelsőbb Udvari Haditanács elnökével, Hadik Andrással is.
Akár a Legfelsőbb Udvari Haditanács vagy éppen maga a császár mondta ki a végső szót az adásvétel, helyesebben szólva a vételár kérdésében, azt sem vitathatja senki, hogy Csekonics József kapitánynak döntő szerepe volt a birtok megvásárlásában és bizonyára abban is, hogy jó árat kapott az eladó.
Hogy mekkora volt ez az összeg?
Aranyban – és nem váltóforintban – számolva 450 000 forint!
A birtokszerzéssel elégedett volt a császár és bizonyára Szapáry József is, akinek a vételárat egy összegben számolták a markába. De örülhetett Csekonics kapitány is, akinek Mezőhegyes megszerzése után ez az új ménesbirtok új érdemet jelentett a haditanács előtt. Ezt jelzi az a dicsérő levél is, amelyet a Legfelsőbb Udvari Haditanácsnak küldött a császár, megemlítve benne a közbenjáró Csekonics József érdemeit is.
Melyik zsebéből fizette a vételárat a Monarchia? A Hadipénztár úgy látszik üres volt, s végül a Legfelsőbb Haditanács úgy döntött, hogy – miután Bábolna Magyarországon van – fizesse ki az összeget a Budai Helytartótanács, amelynek kárpótlásul tíz révátkelőhely vámszedési jogát engedték át.
Hogy kié volt korábban ennek a tíz folyami révátkelőhelynek a jövedelme? Természetesen a kincstáré, viszont a révátkelések jövedelmét a Legfelsőbb Hajózási Hivatal számolta el.
Így került át a Budai Helytartótanács hatáskörébe a Tiszán a szentesi, s a csanádi rév. A Dunán pedig a palánkai, az eszéki, az illoki, a kameniczi, a nestini, a daljai, a csereviczi és a szurdoki rév. Ezeknek évi tiszta jövedelmét 50 000 forintra becsülték a szakértők, így a Bábolnáért fizetett vételár 9-10 év alatt térült vissza.
Csekonics József, a Mezőhegyesi Ménesbirtok parancsnoka sokat talpalt nagy érdemeket szerzett Bábolna adás-vételének tető alá hozásával. De elévülhetetlen érdemei vannak a lótenyésztésben elért eredmények biztosításában is. Ezt nemcsak a Legfelsőbb Udvari Haditanács, hanem a Habsburg-ház akkori uralkodói is elismerték. Előbb II. József, majd pedig I. Ferenc király.
Vegyük sorra a katonai ranglétrán gyorsan magasba kapaszkodó lovastisztnek juttatott ajándékokat. A császártól a Torontál megyében levő hatalmas kiterjedésű Zsombolyai uradalmat kapta meg zálogjogon, 20 év időtartamra, „rendes kamarai taksáért”. Majd pedig végképp neki ajándékozták, de Csekonics egy napra sem költözött Zsombolyára. Az sem derül ki az ajándékozási okmányokból, hogy mennyi is volt az a bizonyos rendes kamarai taksa.
Egyik oldalon felmérhetetlen értékű ajándékozás, a másik krajcáros spórolás, zsugoriságba hajló intézkedések. Az igmándiak a komáromi hadbiztossághoz küldött panaszlevelükben szóvá teszik, hogy az átvonuló sereg lovainak eleségét – a porciózást – erőszakkal, ellenszolgáltatás nélkül viszik el a szegény jobbágyoktól.
Még az igmándiaknál is rosszabbul jártak a banaiak. Erről az alábbiakat vallották a károsultak:
„A bábolnai uradalomhoz tartozó jobbágyföldeken, 1788 őszén száz holdnál is nagyobb területet vetettünk el búzával, meg rozzsal, de le már nem arathattuk, mert az urak magoknak tartották, miután Szapáry József gróf úr erről nem tett említést, amikor a birtokot eladta”.
A ménesbirtok az 1789-es évi alapítást követő évtizedekben olyan terület volt, amiről ugyan sokat beszéltek, de lényegében keveset tudtak a kívülállók. Bécs gondoskodott róla, hogy a hadsereg utánpótlása szempontjából fontos létesítményről ne szivárogjon ki minden.
A tenyésztéssel, de még az építkezésekkel kapcsolatba utasítások is szigorúan bizalmas iratokként érkeztek és ugyanígy mentek a jelentések is. A Monarchia hadászati követelményeinek megfelelően a bécsi Legfelsőbb Udvari Haditanács tartotta kézben az ügyeket. Területileg ugyan Bábolna a Budai Helytartótanácshoz tartozott, és erre a katonai parancsnokságra Bécs a kellemetlen ügyek intézését bízta. Ilyeneket: a Budai Helytartótanács teremtsen pénzt a bábolnai építkezésekhez, küldjön segítséget ehhez, ahhoz. Emiatt sokat méltatlankodtak a magyar urak.
Méltatlankodni ugyan lehetett, de ez a lényegen – Bábolna császári státuszán – nem változtatott.
Tengerészektől hallottam, hogy a haladó világtól, a kultúrától messze fekvő szigeteket sem kímélik a tengeri viharok. A hullámok ott is partokat szaggatnak és a partokra sodornak olyan magvakat, amelyek korábban ott ismeretlenek voltak. Ámde ezek a magvak nem mindig csíráznak ki. S ha csírába szöknek is, sok idő telik el, mire a magvak fává, a fák pedig erdővé válnak.
Bábolnára is sok magot sodortak az akkori Európa-szerte dühöngő viharok. A rendet elsősorban a hadi helyzet borította fel, de az uradalom gazdasági vezetői – akik többnyire magyarok voltak – érezték azt a pezsgést is, amit a felvilágosodás korszakaként tart számon a magyar történelem. A Habsburg ellenes szemlélet terjedése és a magyar nyelvújítással együtt járó eszmélés, akárcsak Európa legtöbb országában, nálunk is egyre több hazafias erőt mozgósított. Sőt itt-ott már kerítéseket is tördelt. Komárom megyében akadt több földbirtokos, aki a vármegye közgyűlésén követelte: Bábolnán is legyen szabad mindenkinek magyarul szólni és az idegen országokból odavezényelt tisztek tartsák be a magyar törvényeket, s a köznéphez legyenek emberségesek.
Mindenki tudja: ettől nem lett jobb világ Bábolnán. A közkatonáknak továbbra is sanyarú maradt az élete… a súlyos testi fenyítések mindennaposak voltak.
Az eredményesebb gazdálkodás beindítására hozott legfelsőbb rendelkezések is sorra megrekedtek a tervezgetésnél. Pedig jó példáért nem kellett volna messzire menni. A keszthelyi Georgikonban Nagyváthy János kitűnő gazdasági szakember kezdeményezésére már 1797-ben megindult a gazdatisztek képzése, Festetich György birtokain pedig folyt a sokak csodálatát kiváltó, akkor Európa-szerte a legkorszerűbb gazdálkodás.
Bábolnán két tényező késleltette az előrelépést. Az egyik: a birtok talajviszonyai összehasonlíthatatlanul rosszabbak voltak, mint Mezőhegyesé. (Ez a különbség a mai napig is fennáll.) A másik: sok volt a mocsár és lassan haladt a lecsapolás.
Azt sem lehet elhallgatni, hogy a mindenkori ménesparancsnok saját hitbizományának tekintette a ménesbirtokot, megkötötte a jószágkormányzó kezét. Ennek eredményeképpen a gazdasági vezetők sűrűn váltották egymást.
A birtokot keresztülszelő állathajtó út is sok gondot jelentett. Nehéz volt leszoktatni a hajcsárokat, hogy a széles utat keskenyre szorítva csak közlekedjenek, és ne legeltessenek. Akkoriban még általános volt a szemlélet, miszerint amelyik földdarabot nem vetették be, azon keresztül-kasul járhat ember és állat.
Pedig nagy szükség lett volna arra, hogy minél bővebben teremjenek a bábolnai földek. Míg a búza pozsonyi mérőjéért 1790-ben átlagosan 40 garast kaptak a termelők, addig 1806-ra 143 garasra emelkedett a búza ára. Ettől kezdve még nagyobb volt az áremelkedés, ami 1816-ban érte el a csúcspontját. Ekkor mérőnként 513 garast fizettek a kereskedők a kenyérmagért.
Hozzávetőlegesen ilyen arányban emelkedett a többi mezőgazdasági termény ára, így a zabé is, amiből Bábolnán annyi sem termett, hogy a drága tenyészmének és vemhes kancák szükségletét biztosítani tudták volna.
A környékbeli birtokosok egy része a juhászatot részesítette előnyben. Divatban volt a vándorjuhászat is. a „bóklászó” juhászok tavasztól őszig nyájukat terelve hét-nyolc vármegyét is bejártak.
Hogy miért volt népszerűbb a birka az ökörnél, az ökör pedig a lónál?
Jól rávilágít erre a juhász szólásmondás, miszerint egy ló elvesztése még a tekintélyes gazdát is megrendíti. De a juhász – akinek száz birkája van, könnyen kiheveri, ha netán a nyájból egyet eltagad a farkas.
A Bábolnával szomszédos falvakban sok állatot tartottak. A jószágállomány Komárom megye községei közül Tárkányon volt a legmagasabb, ahol az 1787-es összeírás alkalmával 160 portán 292 ökröt, 242 tehenek, 78 tinót, 287 borjút, 1 439 juhot, 163 sertést, 301 lovat és 104 csikót számoltak össze. Hasonló adatokat közöl [i]„A magyar állattenyésztés múltja”[i]
című kötetben Gaál László agrártörténész az ácsiak állatállományáról.
Szegény emberek persze akkor is voltak. Ha nem éppen Bábolna szomszédságában, akkor a Bakony alján, ahonnan bozótot irtani, árkot ásni, mocsarat lecsapolni, vagy éppen karámot eszkábálni mindig szívesen jöttek munkások a ménesbirtokra. Bábolna ellentétben a környékbeli uradalmakkal, mindig készpénzzel fizetett és csak a komenciósoknak mérte természetben a járandóságot.
A Bábolnára járó napszámosok keltették hírét annak a későbbi legendának, hogy a ménesbirtokon tele zsákokban áll a császár pénze. Ebből annyi volt az igazság, hogy Budáról jól biztosított futárpostán, bőrzsákba varrva érkezett a gazdaság pénzellátmánya.
A felvilágosodás korszaka persze még nem érkezett el a bozótot irtó, mocsarat lecsapoló szegény emberekig. Ők úgy éltek, ahogy tudtak… máról holnapra. Így azokból az eszmékből sem jutott el sok Bábolnára, amelyeket írók és költők, lelkes forradalmárok hirdettek. Nem sokkal volt több az sem, amit tarisznyájukban Bábolnáról hazavihettek. Egy szó, mint száz a felvilágosodás sem tört be a Kisalföldnek abba a szögletébe, ahová a császár – a máról holnapra élők szerint – bőrzsákokban számolatlanul küldte a bankót.
1806-ban – ahogy arról már korábban is szó volt – Bábolnát külön választották Mezőhegyestől, s a ménesbirtok önállóságot kapott. Ezzel együtt számos olyan feladatot is, amit korábban kizárólag Mezőhegyes látott el. Az önállóság megadásával együtt úgy döntöttek Bécsben, hogy lótenyésztési körzetekre osztják az országot, s a Bábolnán székelő ménesparancsnokság tizenöt vármegye lótenyésztését köteles irányítani. Az intézkedésről korábban is tudtak, de hogy valójában mi volt a lényege azt csak 1982 januárjában sikerült kideríteni.

A bécsi hadi levéltárban, a Kriegsarchiv iratai között D-10 -138/1 szám alatt találtam rá arra az okmányra, amelyben kötelezik a ménesparancsnokot, hogy a tizenöt vármegyét két körzetre osztva állítson fel fedeztető állomásokat, vegye kézbe a lóállomány felügyeletét és szervezze meg, majd pedig bonyolítsa le a hadsereg ló utánpótlásának helyi teendőit. A kancák számbavételét, a fedeztetést, majd pedig a felvásárlást.

Az első számú körzethez tartozó vármegyék:
Komárom, Győr, Pozsony, Nyitra, Trencsén, Bars, Hont, Nógrád, Esztergom.

És a második körzet:
Fejér, Veszprém, Vas, Sopron, Zala, Moson vármegyék területe.

Mindkét körzetbe külön állományvezetőt neveztek ki, aki hadnagyi rangban szolgált. Parancsnoksága alá rendeltek egy állatszakértőt – valószínűleg állatorvost, két tizedest és tíz rendfokozat nélküli kiskatonát.
Bábolnáról fedező méneket helyzetek ki és tulajdonképpen ezzel kezdődött a körzetekben a rendszeres tenyésztői munka. A befedeztetett kancákról, a fedező ménekről és a megszületett csikókról részletes feljegyzéseket – törzskönyveket – készítettek, aminek módozatait ugyancsak Bécsben dolgozták ki.
A második okmányköteg – amit ugyancsak a Kriegsarchivban őriznek – merőben más kérdésre ad feleletet. Arra, hogy a ménesbirtokon iskolát létesítettek az írás, olvasás és számolás tudományára. Nikomedesz Boditsek katonai lelkész tanította az írástudatlanokat.
Az iskolamesteri feladatokat ellátó lelkész, aki 1789-ben már az egyik erdélyi katonakórház papjaként dolgozott, 1805-ben került Bábolnára, ahol, mint a ménesbirtokon dolgozók lelki gondozójának, az uradalmi béresekkel nagyjából azonos évi komenciót állapítottak meg.
Ennek fejében látta el Nikomedesz Boditsek a templomi feladatokat, a temetési szertartásokat stb.
A fenti fejezet valószínűleg Johann Nikolaus Budiczekre utal, aki 1793-tól 1808-ig látta el a tábori lelkészi tiszet.

A tábori papi komenció így alakult:
Évente 6 mérő búza, 18 mérő takarmánygabona, 20 center széna (ami körülbelül három ökrösszekérrel volt egyenlő) 20 center szalma, tíz öl tűzifa, 24 kiló mécsesbe önthető olaj és ötven kiló só.
Ahogy a kérelmező leírta: az iskola létesítésével és a tanítással kapcsolatos feladatok nemcsak a munkát gyarapították, hanem a kiadásokat is. a kérelem sommázásaként azt jelölte meg Boditsek atya, hogy engedélyezzék egy templom – illetve iskolaszolga tartását, aki a takarítást és a fűtést is elvégzi. Persze nemcsak a szolga tartásához kért engedélyt, hanem azt is kérte, hogy annak járandóságát vállalja magára a ménesbirtok.
A Legfelsőbb Bécsi Udvari Haditanács a maga módján oldotta meg a kérdést¨az iskolamesteri teendők ellátásáért a komención túlmenően évi száz forint dotációt szavazott meg, a templom- és iskolaszolga alkalmazásáról pedig bölcsen hallgatott.
Nem egészen ez a témája annak az irtanak, amelyet ugyancsak a bábolnai plébániával kapcsolatosan őriznek a Kriegsarhivban. Ez a jegyzőkönyv a templomi kegytárgyakat sorolja fel. A kegytárgyak között azonban aligha volt értékes darab, hiszen a bábolnai plébánia régebben is szegény volt, s az maradt később is.
Lehet, hogy nem illik ide a megjegyzés, de tény, hogy a bécsi levéltárban sok olyan iratot kiselejteztek, ami a tárgymutató könyvekben ugyan szerepel, viszont már nem található. Az is nehezíti a kutatásra vállalkozók munkáját, hogy Bábolnáról négy bécsi archívumba kerültek okmányok.
A Hofkammerarchivban a magyarországi kamarai birtokokról szóló okmányok között 1789-től 1806-ig Bábolna önállóan nem szerepel, csak Mezőhegyes címszó alatt-
A Haushof und Staatarchhivban őrzött anyag – aminek Mezőhegyesre és Bábolnára vonatkozó anyagát kis részben már magyar történészek kigyűjtötték – mikrofilmen rögzítve Budapesten, a Történelemtudományi Intézetben is megvan.
Ámde minden apró részletet nem lehet a múltba süllyedt időkről maradéktalanul összegyűjteni. Amit mikrofilmre véve 1982-ben Bécsből hazahoztunk, annak lefordítása még nincs teljesen kész, így a XIX. század első feléről közreadott anyag 1989-re – Bábolna alapításának kétszáz éves jubileumára még lényegesen bővül.



 

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz