Üdvözlet

Felhasználói név:
Jelszó:

Adatok megjegyzése
Bejelentkezés / regisztráció:

[ ]
[ ]

Véletlen képek



Közelgő Események

Nincs közelgő esemény

Találkozzunk a Facebookon!

Újabb okmány 1297-ből

Ebben viszonylag kevés szó esik Bábolnáról, de a meglehetősen hosszú okmánynak van olyan része, amelyik értékes tényekről árulkodik. Ezek a tények perdöntő bizonyítékai annak a korábbi feltételezésnek, hogy Bábolna a tizenharmadik század végén fontos állomása lehetett annak a nagy állathajtó útnak, amelyik kelet-nyugat irányban keresztülszelte az országot.
Az okmány arról szól, hogy Jakab ispán és annak két unokaöccse megosztozott a Bábolnával északról határos Lovad falubirtokban. Ezt az osztozkodást a győri káptalan képviselőinek jelenlétében, a káptalan pecsétjével ellátva szentesítették. Lovad falu – ami azóta teljesen elpusztult – a Duna mellett terült el és Gönyű, Bábolna, Ács háromszögében nagy rétséggel, jó legelővel rendelkezett.
Az okmány Bábolnát is említő része szó szerinti fordításban a következő:

„Lovad határában és a több falu felé elválasztónak leásott határkőtől kiindulva egy kis dombon, vagy inkább sáncon – amelyet Bércnek neveznek – keresztülhaladva, a határvonal elkanyarodik keletre és elvezet egy völgybe, amelynek Szurdok a neve, ahol is két jól látható határjel van. Innen tovább halad a határvonal addig a nagy állathajtó útig, ami Bábolnán vezet keresztül…„

Tehát az a nagy állathajtó út, amelyről a későbbi keltű okmányok bővebben tudósítanak, már a tizenharmadik században is fontos kereskedelmi útvonal volt.
Ismerem saját szülőfalumat és biztos vagyok benne, hogy találnék olyan embert, aki az 1297-ben kelt oklevél útmutatásai alapján végig tudná járni azt az útvonalat, amelyet a hétszáz évvel ezelőtt élt földmérők kijelöltek. A Nyáras, amiről a leírásban szó esik, ma is nyárfás és az ácsi határ északnyugati peremén, a Duna árterében fekszik. Ugyancsak az ácsiak birtokában van az a gyümölcsöskert is. amelyet most háztáji szőlők (Felsőhegy, Pápista dűlő) néven tartanak számon és zártkertként kezelnek a hivatalokban. Ez a gyümölcsöskert a Duna árterét szegélyező laza homokparton húzódik.
A nagy állathajtó utat gyermekkoromban még gyakran emlegették az idősebb emberek. Azóta nagyot változott a világ. Azon a nyomvonalon, ahol annak idején ökörcsordákat hajtottak a bécsi vágóhidakra, most aszfaltszőnyegen gurulnak a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát speciális szállítójárművei. Viszik a tenyésztojást, a naposcsibét, a jércét a Ferihegyi repülőtérre s onnan olyan távoli országokba, mint Algéria, Irak, Kuwait.
Bábolnának a középkorban is nagyobb szerepe volt az állatkereskedelemben, mint ahogy azt korábban gondoltam.
Ahogy a tizenötödik századbeli feljegyzésekből kitűnik, Bábolnán tartottak pihenőt az állathajtók és itt várták be a tőzséreket, akik szemlét tartva, állatlétszámot ellenőrizve vágóba adták a lesántult állatokat a Komáromból, Győrből ide érkező mészárosoknak. A bábolnai fogadós, akinek elsősorban az állathajtásokkal együtt járó egyéb forgalom jelentette a legnagyobb bevételt, hat vendégszobát tartott és étellel, itallal ellátta a vendégeket. Ezen túlmenően istálló, fedeles szekérállás állt az utasok rendelkezésére. A mészárosoknak pedig külön mészároshelyet (vágóhidat, elfolyóval és kúttal) továbbá szárítót építetett. Hogy mire szolgált a szárító? Csak találgatni lehet. Valószínű, hogy a nyers állatbőröket tartották benne.
Győrffy István a magyar településtörténet tudósa írja erről a korról:

„A vásárokra a tőzsérek hajcsárokkal hajtatták a legkülönfélébb állatokat, főleg szarvasmarhákat, azokon a hosszú utakon, amelyek erre a célra meghagyott, rendkívül széles terelő utak voltak. (Viave bovariae) Ezek az utak a szokásjogra alapulva fejlődtek ki és valójában sok helyen a mai főútvonalaknak lettek az első csapásai. Mivel ezekben az időkben a szállítmányokat csak megfelelő biztosítással lehetett hajtani, a hajcsároknak egyben katonáknak is kellett lenniök (hajdúk): Ezek a hajdú-katonák, később egész kis családi hadsereget alkottak és a főbb pihenőhelyeiken megerősített telepek gyakran hadiszempontból is fontos helyekké fejlődtek.”

Hogy mennyi állatot hajtottak Bábolnán keresztül a Pozsonyi Duna-kapunak nevezett vámszedő állomásra és onnan tovább Bécs irányába, arra pontos adatok vannak. A pozsonyi harmincad könyvek ugyanis ránk maradtak és végeredményben 1401-től 1450-ig minden elvámolt állatról tudunk.
Ezeknek a száma így alakult: szarvasmarha (zömében ökör) 155 210 darab, juh 620 830 darab, ló 43 567 darab. A harmincad könyvekben jegyzett vámbevételekből, amelyek az állatok értékének harmincad részét jelentették – nem nehéz kiszámítani, hogy egy ló átlagos forgalmi értéke hét és fél arany forintra rúgott, egy ökörért viszont csak 3,36 forintot számoltak. Egy bárány forgalmi értéke 0,46 forint volt. Ez az ötvenévi átlag egy-egy dögvész után vagy éppen aszályos esztendőben, no meg háború idején – amikor megakadt a tőzsér tevékenysége, - ennek a kétszeresét, háromszorosát is megfizették a vevők.
A Pozsonyi Duna-kapunál elvámolt állatok számából következtetni lehet arra, hogy mekkora volt a nagy állathajtó út forgalma és ebből jelentős jövedelme volt a bábolnai fogadósnak.
A következő dátum, amit a Bábolnával kapcsolatos okmányok böngészésekor fölfedeztem, 1328.
Ekkor említik első ízben a krónikások, hogy Bábolna templomát Szent György tiszteletére emelték és a templom papját Péternek hívták. Ez a templom később elpusztult és ma már nem lehet egészen pontosan megállapítani, hogy hol állt. Nagy a valószínűsége annak, hogy Bábolna jelenlegi katolikus templomának építéséhez a templomromokból előkerült köveket használták fel. Akad ezek között a beépített kövek között római feliratú sírkő is.



 

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz