Üdvözlet

Felhasználói név:
Jelszó:

Adatok megjegyzése
Bejelentkezés / regisztráció:

[ ]
[ ]

Véletlen képek



Közelgő Események

Nincs közelgő esemény

Találkozzunk a Facebookon!

Pettkó-Szandtner Tibor

(1886-1961)

Pettkó-Szandtner Tibor hadnagy
1910.

Pettkó-Szandtner Tibor 1886-ban született Bazinban, Pozsonytól 21 km-nyire észak-keletre.(ma neve Pezinok, Szlovákia)
Apja középbirtokos volt, s a környék elismert állattenyésztője. Pettkó-Szandtner Tibor állatszeretete, ezen belül a lovak és a hajtás iránti vonzalma már kisiskolás korában megmutatkozott.
Elemi iskoláit Pozsonyban végezte, amely abban az időben a felvidéki, a dunántúli mágnások, nagybirtokosok téli lakóhelye volt.
Minden család a maga palotájában, városi házában lakott, és szebbnél szebb fogatokat tartott. A kisfiú a város minden fogatát ismerte. Később Erdélyben is diákoskodott.
A lovak és fogatok iránti érdeklődése, szeretete, rajongása egész diákéletén végigkísérte. Később Keszthelyen a Gazdasági Akadémia hallgatója lett. Az akadémia elvégzése után a méneskarhoz jelentkezett-
Az ország több méntelepén szolgált, majd Kisbérre került. 1920-ban rendelték Bábolnára, ahol egészen 1927-ig az akkori parancsnok Hajnyi Artúr beosztott tisztje volt. 1928-ban a Pusztaszenkirályi katonai csikótelep vezetője lett. Itt írta a „Magyar kocsizás” c. művét, amelyet 1931-ban saját kiadásban jelentetett meg Budapesten. A könyv megírásában az vezette, hogy megmentse a nemzeti kultúra ezen értékes részét.

„Szent a meggyőződésem –írja-, hogy a munkámban megörökített magyar befogási módot, nemzeti kultúránk kiegészítő részét minden magyar lovas embernek kötelessége megtartani és megtartatni, mert nemcsak „nyelvében”, hanem ősi hagyományainak megtartásában is él a nemzet.”

E mű megalkotásával átmentette a magyar kocsi, és a magyar szerszám készítésének, a magyar hajtás művészetének ismereteit az utókorra, és a mai nemzetközi hajtószabályzatra is döntő hatást gyakorolt. Könyvével és a harmincas években elért fergeteges sportsikereivel elismertette a magyar fogatolási és hajtási módot, melyet előtte lenéző mosollyal intéztek el a nemzetközi szakemberek.

Amikor 1930-ban Umberto olasz trónörökös, megházasodott, nászajándékul egy bábolnai arab kancákkal fogatolt négyest kapott a magyar kormánytól. E jelentős feladat előkészítésével Pettkó-Szandtner Tibort bízták meg. Ő választotta ki a lovakat, a szerszámokat és a kocsit, s ő hajtotta be a lovakat Rómába. Az esküvői szertartáson ő mutatta be és adta át a fogatot a trónörökösnek.

1932-ben Hámorszky Artúr, Bábolna parancsnoka nyugdíjba vonult. Utódjául Pettkó-Szandtner Tibort nevezték ki, aki nagy lendülettel látott munkához. Először is a 20-as években leromlott épületek felújításához látott. Tatarozták, csinosították Bábolnát. A fogatok a két épület oromfalai között hajtottak ki és be. Ekkor a modori városkapu mintájára kaput építtetett, belső falára pedig márványtáblát helyeztetett az I. világháborúban hősi halált halt méneskari tiszteknek, altiszteknek és legénységnek a méneskari tisztviselőknek és alkalmazottaknak, az 1848-as szabadságharcban elesett volt bábolnai honvédeknek és az 1849. évben vértanúhalált halt volt Nádorhuszároknak az emlékére. Innen ered a máig szokásos „Hősi vagy Hősök kapuja” elnevezés, amely azóta is Bábolna és a bábolnai ménes jelképe.

A nyitott lovardát az udvarból kitelepítették, az udvart parkosították. Ekkor rendelte meg Pettkó-Szandtner Tibo a kor kiemelkedő szobrászánál ifj. Vastagh Györgynél a győri csatából lovasa nélkül hazavágtató ló szobrát, mely ily módon adta hírül a bábolnai személyzetnek az 1809. június 14-i vesztes győri csata hírét.
Ifj. Vastagh György Bábolnára utazott és a két leghíresebb mén, Gazal II. és Shagya XXV. portréjából összeötvözve megmintázta a híres Bábolnai fehér mén című szobrát.





Vastagh műtermében elkészült ugyan a gipszöntvény, a csodálatos, élethű, és ritka szépségű arab mén, de addigra ismét itt volt a következő világégés. A talapzat ugyan a bábolnai ménes udvarán ekkorra már elkészült, de a II. világháború megakadályozta, hogy az arab ménszobra elfoglalhassa méltó helyét Bábolnán. A gipszszobor túlélte a káoszt és a budapesti Mezőgazdasági Múzeumba került. Később ez az üres talapzat arra ösztönözte a bábolnai állami gazdaság vezetőit, hogy felkérjenek egy másik szobrászt, Szabó Iván személyében, hogy mintázza meg újra a hazavágtató ló szobrát. Elkészült a szobor, s 1956-ban felállították a talapzatára, amelyen 1981-ig állt. Ma ez az alkotás az idelátogató vendégeket és bennünket, Bábolnaiakat a templom előtti kis ligetben köszönt. 1981 októberében Vastagh György gipszszobrát bronzba öntötték, és 45 évvel később mégis csak elfoglalhatta helyét eredetileg tervezett helyén a Ménesudvarban. Ez az alkotás azt a csodálatos, élethű, arab mént ábrázolja, amely felemelt fejjel nyerítve adta hírül a győri csatavesztést.

Pettkó-Szandtner Tibor megalapította a bábolnai lovas zenekart, egy nyugdíjas katonazenész segítségével. S ezzel megszületett a Bábolnai harsonások kara, mely fogalommá vált messze a ménes határain túl is.

Kiváló és szenvedélyes hajtó volt. Így természetes, hogy a bábolnai kancákat fogatba is betanította, s a bábolnai legényekből kiváló hajtókat nevelt. A bábolnai fogatok megjelentek a hazai és nemzetközi fogatversenyeken. Európa legrangosabb, leghíresebb lovaspályáin, Aachenben, Bécsben. Sorra nyerte a fogatversenyeket, így egyre több barátot szerzett az arab lónak és Bábolnának.

1937-ben III. Viktor Emmanuel olasz király látogatott Budapestre. Pettkó-Szandtner Tibor így ír erről:

„A kormányzó úr Őfőméltósága a királyi vendégek Keleti pályaudvarról való bevonulását fogatokkal kívánja megoldani.”

A kormányzó tisztviselőinek az az ötlete támad, hogy minden ménesből rendeljenek ide fogatokat, hogy azzal bemutathassák az összes magyar lófajtát. Pettkó-Szandtner Tibor viszont egyszínű fogatokat javasol, mert szerinte a nagy tarkaság méltatlan lenne a királyipár fogadásához. Végül is ő győz.

„A nagy napon a bevonulás igen jól, sőt annyira szépen sikerült, s a királyi vendégeknek annyira tetszett ez a valóban magyar, ősi pompa, hogy a már előre megállapított programtól eltérően a vasútra való visszautazást is fogatokkal, lovas testőrséggel s nem, mint tervezve volt, autókkal oldották meg. (…) A királyi fenségeket három ötlovas aranyozott hintó, a díszvendégeket 15 szürke négyes vitte a Keletitől a Budai Várba…”

Így tehát az olasz királyi párt a bábolnai kancák repítették a várba, de nem ez volt a bábolnai lovaknak az első találkozása koronás főkkel, és ez a kapcsolat a II. világháború zűrzavaros időszaka után is folytatódott.

Pettkó-Szandtner Tibor nemcsak építtetőnek, hajtónak, de a magyar hagyományok tisztelőjének is kiváló volt, és tenyésztőként is nagy sikereket ért el. Pontos megfigyelő volt, élesen ítélt, és úgy dolgozott a kezére bízott tenyészanyaggal, mint a szobrász.

1942-ben Pettkó-Szandtner Tibort a Magyar Földművelésügyi Minisztérium lótenyésztési osztályának vezetőjévé nevezték ki. A magyar lótenyésztés első embere, s ezzel Magyarország egész lótenyésztésének felelőse lett.
A II. világháború és a front egyre közeledett. Pettkó-Szandtner Tibornak legnagyobb gondja az volt, hogy az állami ménesek állományát, több mint százötven év tenyésztői munkáját átmentse a világégésen. Amikor meghallotta, hogy a debreceni harcok folyamán a hortobágyi ménes megsemmisült, úgy látta, csak egy lehetőség van, hogy a ménesek állományának egy részét olyan helyre menekíti, amelyet nem ér el a frontvonal. Ezért a ménesek állományát, két részre osztotta, hogy később mindkét félből minden törzs, minden család rekonstruálható legyen.
Régi barátainál kopogtatott Németországban, s szállást kért „lovai” számára, olyan területen, melyet a szovjet hadsereg előreláthatóan nem foglal el.
A jó barátok segítettek. 400 bábolnai ló Bergstettenbe került, a többi otthon maradt. Takarmányt bőven vittek magukkal, a személyzetet lakásokban helyezték el, a ménes élete ment tovább, ahogyan idegenben csak lehetséges volt.
Pettkó-Szandtner Tibor a lovak után utazott. A tervezett nyugalom azonban nem volt hosszú életű. A háború egyre közeledett. Majd elérte Bergstettent. Amerikai megszálló csapatok érkeztek a városba. Küzdelem kezdődött a lovak létéért. A megszállás alatt a ménes sokat szenvedett. Pettkó-Szandtner Tibor oroszlánként küzdött a ménesek állományáért, kedvenc arabjaiért. Mégis a ménesek egy részét elárverezték a helyi lakosság között, másik részüket a Behring-művekbe vitték szérumtermelésre. Néhány ló hadizsákmányként az Egyesült Államokba került. Egy évvel később a Behring-művek visszaadott néhány arab lovat.
A magyar lóállományért vívott makacs megalázó, és nem ritkán reménytelennek látszó küzdelemben Pettkó-Szandtner Tibor húzta a rövidebbet. Bajorországban „kegyvesztett”, itthon „hazaáruló” lett, hiszen nyugatra szöktette az állami ménesek állományát.
1947 januárjában indulhatott haza az első szállítmány Bábolnára.
A bábolnai ménes súlyosan megrongálódott állapotban, üresen állt. Mindennek tetejébe a magyar hatóságok azt tervezték, hogy a ménes személyzetét, mint nyugatról hazatérő megbízhatatlan elemeket leváltják, s egyéb szakszerűtlen lépésekre készültek. Amikor mindez Pettkó-Szandtner Tibor tudomására jutott tollat ragadott és levelet írt a mezőgazdasági miniszternek, Bárányos Károlynak. A levél minden sorából árad a lovak sorsáért aggódó, féltő szeretet.
A ménesi állomány itthon maradt része szétszóródott, megsemmisült. Bergstettenből újabb értékes állomány kb. 200 egyed tért vissza Bábolnára, s folytatódott a tenyésztés.
Pettkó-Szandtner Tibor 1947-ben elhagyta Németországot, és Svédországban telepedett el. Kétségbeesés jellemezte a II. világháború utáni éveit, életműve, a bábolnai ménes szétzilálódott, vagyonát, javait, hazáját elvesztette.

Éppen Svédországban élt, amikor egy telefonhívást kapott Taher pasától, aki felajánlotta neki a Kafr Farouk ménes vezetését Egyiptomban.
Itt a II. világháború után jött létre az arab lovak tisztaságát, minőségét őrző szervezet, melynek elnöke Mohammed Taher pasa volt. A ménes vezetésére éppen egy képzett európai lovasszakembert keresett. Megtudta, hogy Pettkó-Szandtner Tibor tábornok, a híres bábolnai ménes vezetője hazátlanná vált, ezért őt kérte fel a ménes irányítására.
A tábornok egy pillanatig sem habozott, elfogadta az ajánlatot. 1949-ben Kairóba utazott, hogy elfoglalja új állását, annak ellenére, hogy 63 éves volt, és nyugdíjazás előtt állt.
A tábornok és felesége új életüket minden nehézség ellenére reménységgel telve kezdték el.
Munkájának csak egyetlen, számára ismerős tényezője volt: az arab ló. Elképzeléseit makacs következetességgel valósította meg. Új istállókat építtetett, karámokat tervezett. Tenyésztési programjának irányvonalát a származás és a típus szabta meg.

Néhány év alatt a ménes hatalmas fejlődésen ment keresztül, a lovak minősége, megjelenése, szépsége sokat javult. A ménes példás rendjét a dúsan pompázó virágágyások és az állandóan vakító fehérre meszelt karámok hangsúlyozták. 1949-től 1959-ig a tábornok teljes figyelmét a lovak tenyésztésének, nemesítésének szentelte. Egyiptom különböző részeiből vásárolt méneket. A párosítások során jött létre a nagyon szép szürke elegáns mén, mely a versenypályán is megállta helyét, és örökítőnek is kiemelkedőnek bizonyult.

Farouk király elűzése után neki kellett a korábbi királyi ménesből kiválasztania azokat a lovakat, amelyek a köztársasági ménesbe kerültek át.
A világ arab tenyésztői felfigyeltek teljesítményére és a külföldi vevők ismét megjelentek Egyiptomban. Pettkó-Szandtner Tibor utolsó életfeladatának tekintette a sivatagban születet, klasszikus arab ló megőrzését.

Élete alkonyán visszatért Európába, itt régi barátja, Lajos bajor királyi herceg fogadta be. Élete utolsó éveit itt töltötte a Sárvári ménes lovai között, melyek a herceg tulajdonát képezték.
1961 januárjában halt meg. A szerény gyászjelentésen Pál apostol szavai voltak olvashatók. Élete vezérfonala volt ez:

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.”

Starnbergben a gyönyörű Starnbegi-tó partján nyugszik az arab ló nagy barátja és ismerője.


Pusztai József
Bábolnai Fórum, 2002. december

A cikkben előforduló képek forrása:
Mellkép: A kép abból a méneskari albumból származik, melyet Lossonczy Mihály néhai minisztériumi lótenyésztési osztályvezető nyugdíjba vonulásakor kapott emlékül (1910). Az album ma a bábolnai Lovasmúzeum gyűjteményét gazdagítja.
"A bábolnai fehér mén": Vass Ádám fényképe (2011.)
Szandtner Egyiptomban: Böröcz Ferenc gyűjteménye
A starnbergi temető három képe a VFD Bayern, Horst Brindel úr szíves engedélyével kerültek bemutatásra.

 

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz