Üdvözlet

Felhasználói név:
Jelszó:

Adatok megjegyzése
Bejelentkezés / regisztráció:

[ ]
[ ]

Véletlen képek



Közelgő Események

Nincs közelgő esemény

Találkozzunk a Facebookon!

Nyomtatóbarát változatRSS
Írta: Bábolnai Fórum ● 2013 október 23 szerda - 16:27 ● Hozzászólás: 0 ● Kategória: Nemzeti ünnep

2013_a_tortenelem.jpgAz 57 évvel ezelõtt történt 1956. október 23-ai forradalom és szabadságharc emlékét idézõ megemlékezést a régi temetõben tartotta meg a bábolnai önkormányzat. Az ünnepi beszédet dr. Horváth Klára polgármester mondta. Az ünnepi gondolatokat követõen az Anonim Drámacsoport idézte a forradalmi eseményeket. A mûsort követõen az önkormányzat, a helyi civil szervezetek és pártok képviselõi elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit, majd átvonultak a temetõ bejáratánál található ‘56-os Emlékparkba, ahol ismét koszorúztak.

Dr. Horváth Klára polgármester ünnepi beszédébõl:
,,Az ember néha olyan buta. Azt hiszi, vannak történelmi dolgok, meg vannak magánügyek, s a kettõ nem tartozik össze. Közben kiderül, hogy mindig minden összetartozik. Ha az ember a történelmi eseményekkel foglalkozik, millió meg millió ember magánéletét találja mögöttük.’’
– ,,Mélyen egyetértek a XX. század egyik legnagyszerûbb írójának, Szabó Magdának az idézett gondolataival. A történelem több, mint a hatalom csúcsán álló politikusok és hadvezérek tetteibõl írt narratíva. Több mint a nemzetekbe, a rendekbe, az osztályokba erõszakkal bekategorizált tömegek tehetetlen mozgása. A történelem egy hatalmas mozaik, amely milliónyi és milliárdnyi önálló történetbõl, mozaikdarabkából rak ki egy hatalmas, ám folyamatosan változó képet. A történelem mi magunk vagyunk – együtt.
A történelemkönyvekben azonban nem mi szerepelünk, nem az egyszeri ember szerepel, hanem az események valamilyen értelmezése. Az értelmezés pedig kiemel néhány embert a sok közül, és õket ruházza fel értelemmel, míg a többieket megfosztja önálló akaratuktól és cselekvõkészségüktõl. A történelemkönyv nem róluk szól, hanem azokról, akiket a könyv írója az események mozgatórugójának tekint.
1956 története mutatja meg, hogy ez a látásmód mennyire sekélyes képet adhat. Október 23-a történetét nem lehet sematikusan, néhány politikai vezetõ döntésén keresztül bemutatni.
Október 23-a a mi forradalmunk, a mi szabadságharcunk, és nem lehet leírni anélkül, hogy az egyes emberi történetekrõl szólnánk. Nagy Imre, Király Béla, Maléter Pál, Rákosi Mátyás, Kádár János, Hruscsov, Andropov és így tovább… a fõszerep nem az övék volt, és ha csak az õ tetteiket, lépéseiket nézzük, semmit sem fogunk megérteni ötvenhatból.
Történelmi tény, hogy 1956 a nép spontán, nem megszervezett felkelése volt. Ebbõl következõen a benne részt vevõk politikailag megosztottak voltak.
Nem ugyanúgy képzelték el Magyarország jövõjét, voltak köztük világnézeti különbségek, így egységes politikai program nem is került ki a forradalmárok kezébõl. Egy dologban azonban mégis egységesek voltak: meg akartak szabadulni a diktatúrától.
Szabadságot, önrendelkezést akartak Magyarországnak. Bibó István így ír: „A harcban osztály- és felekezeti különbségek nélkül vett részt az egész magyar nép, s megrendítõ és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és megkülönböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult.”
1956. október 23-a és az azt követõ két hét a világtörténelem egyik legemelkedettebb történelmi pillanata volt. Az emberiség legszebb oldalát mutató kép tárul
az emlékezni vágyók lelki szemei elé. Monumentális és felejthetetlen kép, amely azonban, közelebbrõl megnézve, több millió apró képbõl áll össze.
Ezek az apró képek, mozaikdarabok a forradalomban és szabadságharcban részt vett, illetve azt támogató egyéni sorsok, egyéni történetek.
A magyar nép az emberi természet legszebb oldalát mutatta meg a világnak: a bátorságot, a bölcsességet, az építeni akarást, a szabadságvágyat, az áldozatkészséget. A haza, a közösség javát nézte akkor mindenki, és ez emberfeletti erõt kölcsönzött számukra.
A váratlan csapástól a szovjet óriás megrogyott egy pillanatra, de gyorsan összegyûjtötte seregét, hogy elsöprõ, dühödt támadást indítson az apró magyar nemzet ellen.
Mégsem volt hiábavaló az 57 évvel ezelõtti tett. Mert bár a hõsies ellenállást fizikailag megtörték, a lélek ellenállását soha nem sikerült legyûrniük. Ötvenhat tüze ott parázslott az emberek szívében, a családok, a kis közösségek rejtett világában, szájról szájra adva tovább a reményt, a bizakodást, hogy egyszer majd lángra lobbanhat a szabadság és az igazság tüze.
Mindannyian felelõsséggel tartozunk a saját sorsunkért és önmagunkon keresztül az egész közösségért.
Kinek-kinek meg kell találnia azt, hogy a saját életében mit tud tenni a nemzet boldogulásáért. Október 23-a azt üzeni nekünk, hogy él a remény, hogy meg tudjuk csinálni. És hogy nem szabad másokra, a kényszerítõ külsõ erõkre mutogatni, nem szabad széttárni a kezünket, és azt mondani, nem megy. Igenis ott van bennünk az erõ, amellyel a történelem menetét alakítani tudjuk. Igenis mi magunk vagyunk a történelem.’’